Elértünk a rájátszás féltávjához, ahol már csak 8 csapat küzd a végső győzelemért, de még előtte nagyon sok jó Dota-t láthatunk majd. A harmadik nap az alsóággal kezdett, ahol rögtön két korábbi International bajnoknak is búcsút mondhattunk.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
Az első Idézők Iskolájában foglalkoztunk a kommunikáció alapjaival, mit és hogy érdemes csapaton belül megosztanunk társainkkal. Most tovább megyünk: ha mindenki megfelelően szállítja az információkat, akkor azokat fel kell dolgozni, és döntést kell hozni. Lássuk tehát, hogy működik a shotcalling, illetve milyen gyakorlatokkal fejleszthetjük csap
Az új szabályzat értelmében számunkra befejeződtek a népszerű fogadóoldal izgalmai
A fruits egyetlen Bo3-ra van a Bajnokok Ligája főtáblájától, 18:00-tól élőben is szurkolhattok neki.
A negyedik magyar Tavern Hero-győztest is kifaggattuk arról, hogy mit vár az új kiegészítőtől és hogyan készül a versenyekre.
Megérkeztek az első díjak a nyári LCS split résztvevőinek!
A héten megkezdõdött a Koreai Bajnokság egyenes kieséses szakasza, ahol nem kisebb a tét, mint megnyerni a világ egyik (ha nem a) legszínvonalasabb bajnokságát, illetve kvalifikálni a 2016-os League of Legends világbajnokságra.
Vége a másfél perces várakozásoknak a Hearthstone-ban, mostantól értelmetlen lesz kivárni az utolsó pillanatig.
Az augusztus mindig kisebb holtszezont hoz a CS:GO közösségbe, ami időt enged arra, hogy a csapatok átgondolják a folytatást.