Gyakorlatilag bármelyik játékos megtalálhatja majd a hozzá legjobban illő karaktert.
Tény és való, hogy a DICE fejlesztőcsapata nem kevés hibát vétett a Battlefield V marketingkampánya során, ami egészen odáig vezetett, hogy a nagy riválisnak számító Call of Duty: Black Ops 4 elszáguldott mellettük, –azért meg kell adni nekik, hogy még így is igyekeznek a lehető legjobb játékot összehozni. Ennek eredményeképp izgalmas multiplayer módokat, elképesztő látványvilágot és a játékosok visszajelzéseit megfogadva –a bétához viszonyítva– rengeteg pozitív változást fogunk kapni, amik egytől egyig hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kiemelkedő Battlefield epizódban lehessen részünk idén novemberben. Most pedig azt osztották meg velünk a készítők, hogy mihez kezdenek a második világháborús karakterosztályokkal.
Azt már a legtöbb rajongó pontosan tudja, hogy vissza fog térni mind a négy ikonikus karakterosztály, azaz újra az Assault, a Medic, a Recon és a Support bőrébe bújhatunk. Ami újdonság, hogy minden osztályon belül kétféle szerepkör közül választhatunk, ami nagyban megkönnyíti karakterünk testreszabását.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Assault például lehet Tank Buster, vagy éppen Light Infantry. Előbbi esetén értelemszerűen rá hárul a szerep, hogy minél hamarabb végezzen a csapat által spottolt tankkal, de ha ez sikerül, akkor lehívható erősítéseket fog kapni, amit pontok elköltésével aktiválhat. A Light Infantry legfontosabb feladata a csapattársak lőszerrel való ellátása lesz, amit ellenséges katonáktól és elesett társaktól egyaránt beszerezhet, –de mellette az életerő regeneráció is sokkal nagyobb mértékű lesz a közelében.
Reconként természetesen választhatjuk a Sniper szerepkört, ami értelemszerűen a hatalmas távolságokból gyilkoló mesterlövészeket jelenti. Speciális képessége, hogy zoomolás esetén hosszabb ideig tudja egy helyben tartani a célkeresztjét, ami egy idő után annyiszor hosszabbodhat meg, ahány sikeres fejlövést ad le egymás után a játékos. A Pathfinder választásával viszont már nem a távolról történő sebzésosztást, hanem az ellenséges vonalak mögötti taktikázást választjuk. Ráadásul a csapatunkon belül bármelyik squad leaderre spawnolhatunk és –miután feltérképeztük az adott területet–, spawn pontokat is rakhatunk le társainknak.
Supportként egyfelől lehetünk Engineerek, akik akkor lehetnek a leghasznosabbak, ha valamilyen jó kis barikádot kell felépíteni, hiszen az összes többi karakterosztálynál gyorsabban tudják ezt megtenni és ugyanez igaz a járművek javítására is. Másik képességével pedig úgy tud használni például járművekre felszerelt lövegeket, hogy azok sokkal később fognak túlmelegedni. Választhatjuk a Machine Gunner szerepkört is, amivel jóval erősebb suppression képességet fogunk kapni. Ez automatikusan bespottolja az éppen megsorozott ellenfeleket és a karakterünkkel a light, illetve medium kategóriájú géppuskákat is használni tudjuk.
A jó öreg Medicek is kapnak választási lehetőséget maguknak, hiszen a Field szerepkörrel ők lesznek a csapattársak legjobb barátai, ugyanis necces szituációkban mindenkinél hatékonyabban tudják gyógyítani a sebesülteket és ha kell, akkor még az elesetteket is visszahozzák a többiek közé. Különleges képességük, hogy az értük kiáltó csapattársukhoz való szaladáskor extra mozgási sebességet kapnak és pluszpontokat szerezhetnek, ha rendszeresen vigyáznak társaik egészségére. Érdekes szerepet szánnak a Combat Mediceknek, akik akkor futnak igazán gyorsan, amikor kritikus tartományba esett az életerejük, –és ha valaki a közelükbe kerül, akkor közelharci támadásukkal azonnal kiütik ellenfelüket.
Ugyanakkor a fejlesztők azt is elárulták, hogy a felsorolt szerepkörök nem fogják befolyásolni a használható fegyverek kínálatát, de a passzív képességek –például a Supportoknál– igen. Szerencsére már nem is kell sokat várni arra, hogy élesben letesztelhessük a játékot, hiszen november 20-án PC-re, XBOX ONE-ra és PlayStation 4-re egyaránt megjelenik.