Mit szóltok az A csoporthoz? Melyik csapat lesz szerintetek a legerősebb?
Egy bokszoló úgy gondolta helyreteszi az egyik nézőt.
Tovább dúl a háború a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb platformja és az USA között.
Brutálisan néz ki a játék, ennek viszont az az ára, hogy nem minden PC lesz képes futtatni.
Ahogy arra számítani lehetett, pár héten belül már bele is tekinthetünk a játékba.
23 éves pályafutása során Henry Cavill már majdnem mindent eljátszott, és ez idő alatt milliók szívébe lopta be magát.
Írországban láttak neki a második szezon forgatásainak, a Netflix pedig nyilvánosságra hozta a sikersorozat új évadának teljes szereplőgárdáját.
22 ezer dollárt osztanak szét a legjobbak között, mikor alig adtak még hozzáférést a játékhoz.
Az online világban semmi sem lehetetlen.
Oleksandr Maziurának köszönhetően megnézhetjük, hogyan is festene a Star Wars: Republic Commando, ha megérkezne a 2020-as évekbe az Unreal Engine 5 segítségével.
Ráadásul még egy nagyon jó rendezőt is sikerült szerződtetni a projekthez.
Hogy egyesek miket fel nem vesznek a rivaldafény érdekében.
Egy Wild Riftben már régóta ismert játékelemet emel most át a Riot Games a PC-s verzióba.
De hiába keres egy halom pénzt MrBeast, nem fér hozzá a saját bankszámlájához.
Nem szabad alábecsülni a gamer társadalmat, ha kedvenc játékainkról van szó - ezt a kemény leckét kellett megtanulnia a Sony-nak.
A DreamWorks Animation – akik többek között a Shreket, a Kung Fu Pandát és az Így neveld a sárkányodatot is leszállították – a Story Kitchennel közösen gyártana videójátékos adaptációkat.
A Digital Foundry szerint van még egy trükk a Sony tarsolyában, amivel extra FPS-eket facsarhatnak ki a PlayStation 5 Próból.
Második alkalommal utazhatunk el Ázsiába, de most egy eldugott helyen kötünk ki, semmint a Resident Evil 6 esetében.
Kegyetlen leépítésbe kezdett a Bethesda, de a Fallout, a The Elder Scrolls, a Doom és az Indiana Jones fejlesztői biztonságban vannak.
Alig egy héttel a sikeres megjelenés után a Gray Zone Warfare készítői interjúban beszéltek a közel- és hosszútávú terveikről.
Először láthatjuk David Corenswetet a Superman: Örökség címszereplőjének ikonikus öltözetében.
Galériában mutatjuk meg, hogyan változtak a Harry Potter franchise színészei a 2000-es évek óta.
Május 5-én kora reggel, 79 éves korában elhunyt Bernard Hill, a híres brit színész, akit valószínűleg a legtöbben A Gyűrűk Ura-trilógiából csak Theoden királyként ismerhetnek.