RLCS: A II. téli eseményen ismét kigurulnak Európai legjobbjai a pályára

Féltávhoz érkezik a legnagyobb nemzetközi RL-verseny téli szezonja Európában is.

2022. február 4-étől 6-ig tart a Rocket League Championship Series (RLCS) 2021-22-es szezonjában a téli szezon II. regionális eseménye Európában Északkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában és Dél-Afrikában is. Múlt héten a tengerentúlon a G2 Esports szerezte meg az I. helyet, míg a mostani hétvégének a Team Queso indulhat neki címvédőként.

Európában is meglehet az első Major-résztvevő csapat

Nem úgy alakult eddig sem a Natus Vincere-nek, sem pedig a Kuxir's Minions-nak az RLCS-en a szereplése, ahogy azt a csapatok elképzelték: legjobb esetben is mindig a csoportkör jelentette a végállomást mindkét csapatnak, ott viszont kivétel nélkül győzelem nélkül búcsúztak. Most viszont egyaránt a D csoportba került mindkét gárda, így valamelyiknek biztosan sikerül az, ami eddig sose: bejutni a rájátszásba. A négyest még a SMPR Esports és a címvédő Team Queso egészíti ki.

Ha már Team Queso: a csapat a legutóbbi regionális eseményen aratott 1. helyével jelenleg vezeti a téli ponttáblázatot, így ha a most hétvégén is sikerül legalább a Nagydöntőbe bejutni, úgy a spanyol gárda biztosan részt vehetne a Los Angeles-i Téli Majorön. Már csak amiatt is lehet ez extra motiváció a csapatnak, mert ősszel nem tartoztak a kvalifikációra esélyes csapatok közé, már a 2. eseményt követően matematikai esélyekkel indultak a 3.-nak, 1. helyükkel viszont még egy most hétvégi esetleges rosszabb teljesítmény után is reménykedhetnek.

Az előző esemény ezüstérmese, a Dignitas a C csoportba került (00 Nation DNB, Misfits Gaming, Team Vitality), míg a Team BDS az A csoportban (Luminosity Gaming, Guild Esports, Williams Resolve) kezdi szereplését.

Az európai 2. téli regionális esemény csoportbeosztásai és a párosítások menetrendje (forrás: Liquipedia)

Javít-e a japán rekordbajnok? Vissztalálnak-e a brazil csapatok legjobb formájukhoz?

Dél-Amerika

Kisebb meglepetésként hatott, hogy az egyaránt Őszi Major-résztvevő eRa Eternity és FURIA Esports sem jutott be a Grand Finalbe, az 1. eseményt végül a Noble esports nyerte meg. Ez adhatja meg a izgalmakat a most következő 2. eseményre is, főleg ha hozzávesszük, hogy az A csoportba a FURIA mellé a két héttel ezelőtt 2. helyen záró KRÜ Esports is kisorsolásra került. A Noble esports a B csoportból, az eRa Eternity pedig a C jelű négyesből rajtol.

Északkelet-Ázsia

Elvesztette regionális veretlenségét a Tokyo Verdy Esports, amely bracket resettel szenvedett vereséget a Nimmt55-től két héttel ezelőtt. A javítási lehetőség mindenesetre ott van a csapatok előtt, a Tokyo Verdy az A csoportból indul, a Nimmt55 pedig a B-ből.

Közép- és Dél-Afrika

Az Orlando Pirates Exdee hasonlóan tekinthető egyeduralkodónak a régióban, mint az APAC északiban a Tokyo Verdy, két héttel ezelőtt viszont alulmaradtak a döntőben a Bravado Gaming ellenében. A csapatnak a rájátszás viszont biztosan sikerülni fog ezúttal, egy visszalépés ugyanis az ő csoportjukban esett meg, a kvalitásukat ismerve pedig az 1. hely elérése sem lenne meglepetés.

AZ ALÁBBI OLDALAKON KÖVETHETITEK FIGYELEMMEL A MÉRKŐZÉSEKET

Európa

Dél-Amerika

KÖZEL-KELET ÉS ÉSZAK-AFRIKA

Közép- és Dél-Afrika

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!