Íme az Overwatch 2-ben érkező új Classic hőskinézetek

Íme az Overwatch 2-ben érkező új Classic hőskinézetek

A Blizzard dizájnerei új külsővel látták el a karaktereket. 

A hét elején indult az Overwatch 2 új bétája, ahová a szerencsés jelentkezőkön kívül a Watchpoint Pack megvásárlásával lehetett bekerülni, akár konzolosoknak is. A Blizzard a tesztre egy külön eseménnyel is készült, mely során kedvenc OW tartalomgyártóinkat támogatva zsebelhetjük be Brigitte Medic névre hallgató Legendary skinjét. Habár a szándék jó volt a stúdió részéről, a közösségben kicsit vegyesen fogadták, mivel sok prominens streamer maradt ki a buliból. 

Az új bétába egyébként már bekerültek a frissített karaktermodellek és az új alapskinek is, amiket a Blizzard szimplán Classic II hőskinézeteknek nevez. Egyes hősök, mint például Genji, Brigitte vagy Reinhardt igencsak menő ráncfelvarrást kaptak, néhányan azonban nem feltétlenül jöttek ki jól az átöltözésből. Szegény Winston szimplán beszürkült, Lucio elég gagyi neon rasztát kapott, Bastionnél pedig mintha csak rátették volna az RTX funkciót. A fejlesztő brigád nyilván így szeretné érzékeltetni azt a bizonyos 2. életérzést és nem is feltétlenül szeretnénk ízlésről vitatkozni, viszont egyes skinek között fényévekben mérhető a minőségbéli különbség és sok helyen mintha elfogyott volna a kreativitás. Ha kíváncsiak vagytok a játék indulásakor mindenki számára elérhető hőskinézetekre, kattintsatok az alábbi képre és pörgessétek végig galériánkat!

Nektek egyébként a réig, vagy az új Classic skinek jönnek be jobban? Véleményeteket várjunk a kommentekben! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!