Ez történt tavasszal: Előretörtek a nemzetközi csapatok Katowicében

Karrigan beugróval is beváltotta ígéretét Katowicében, miközben a NAVIt szétzilálta a háború kitörése.

A nyári szünet után máris a Major selejtezőkkel, a BLAST Premier őszi csoportkörével és az ESL Pro League-gel folytatódik az év. Az év, amikor végre magunk mögött hagytuk az online érát. Az év, amely megannyi szórakoztató meccsel szolgált már a CS:GO rajongóinak eddig is. Az év, amiről azt gondolhatnánk, hogy a FaZe minden riválist elsöprő korszakában élünk, ha nem nézünk kicsit a függöny mögé vagy rosszul szolgál bennünket az emlékezetünk. 2022. eddigi története jóval színesebb és szagosabb volt ennél. Ezért most egy minisorozatban áttekintjük, mi és hogyan történt eddig, miközben arra keressük a választ, hogy a Grand Slamtől mindössze egyetlen győzelemre lévő FaZe érájában élünk-e már.

A szezon kezdete

Az első részben az IEM Katowice 2022-n történteket nézzük meg, mert ez volt az év első nagy LAN-ja. Az ennél korábbra eső, önmagában jelentéktelen BLAST Premier tavaszi csoportköréről majd annak júniusi döntőjével együtt értekezem. Tehát Katowice. A lengyelországi LAN február 15-én indult a Play-In szakasszal, ahol több érdekes csapat is megfordult: az OG erősen kezdte az évet nexa irányításával, az Astralis még mindig a koppenhágai BLAST döntő sikerét próbálta megismételni, a CPH Flames nem tudta eladni a csapatát, a MOUZ előléptette torzsit, a NIP-ből eltűnt device most sem került elő, a fnatic smooyával játszott (még egy pár napig), az ENCE megszerezte kirakósa utolsó darabját, madent.

De ami ennél is izgalmasabb volt, hogy a karrigan vezette FaZe szintén ebből a szakaszból indult a győzelemhez vezető útjára. Miután a 2021-es szezonjuk borzalmas volt, karrigannek bizonyítania kellett, hiszen azt ígérte egy évvel korábban, hogy nagy tornát fog nyerni a FaZe-zel, az idő pedig vészesen fogyott. Ráadásul rögtön hendikeppel kezdtek bele Katowicébe, hiszen a frissen igazolt sztárjuk, ropz, beteg lett – a helyét jks vette át a kezdőben.

Nyitott mezőny

Az említett csapatok mindegyike bejutott a katowicei csoportkörbe, ahol aztán kemény küzdelmekkel folytatódott a torna mindkét csoportja. Az A-csoportot a Heroic, a Virtus.pro és a Gambit élte túl. A fiatal MOUZnak akkor ez nem jött össze, de majdnem megverték az akkor még szupercsapatnak tartott Vitalityt, kiejtették a szintén erősnek tűnő OG-t. Végül a device nélkül játszó NIP nagy falatnak tűnt, de ez a bemutatkozás elég volt ahhoz, hogy torzsi nevét megjegyezzék mindenhol – még ha gyakran „torszinak” is hívják. A Vitality szupercsapata pedig leszerepelt ugyan, de mint akkor még nyugodtan gondoltuk, csak idő kell nekik és klappolni fog az (tévedtünk). A B-csoportban pedig 2021 királya, a NAVI tűnt a nagykutyának és ezzel együtt a bajnoki cím várományosának. A FaZe a gyengébb ellenfelek ellen is meg-meg ingott, de közben visszatért ropz a kezdőbe, ami bíztató volt. Az alsóágon a G2-nak sikerült átjutnia innen, miután az Astralist két pályán is ledominálták a szerverről NiKo kimagasló teljesítményének köszönhetően.

Sötét fellegek

A rájátszáshoz érve azonban sötét fellegek gyülekeztek a Spodek Arena felett: február 24-én hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. A rájátszásban szereplő játékosok felét érintette ez az esemény a származásuk miatt. A torna körüli diskurzus megváltozott, a NAVI bajnoki esélyei helyett már arról beszéltünk, hogy a világ legjobb játékosa, s1mple, lényegében hontalanná vált, mert Kijevet bombázták az oroszok. A rájátszás előtt az ukrán sztár megható beszédet mondott a közönség előtt, elítélte a háborút, orosz csapattársai is kiálltak mellé. Így indult el az év első nagy eseménye a katowicei arénában.

Eközben a másik ágon szereplő FaZe-nek is megvolt a maga baja, mégha nem is hasonlítható a NAVIéhoz: rain beteg lett, így jks ismét beugrott hozzájuk. Ennek ellenére a LAN-on kevésbé tapasztalt Gambitet könnyen lesöpörték a pályáról, ahogyan a Heroicot is, ezzel a döntőbe érve. A NAVI pedig a VP-t megverő G2 ellen játszhatott elődöntőt, ám a világ eseményeinek nyomása megtörte az ukrán és az orosz játékosokat. Tisztes küzdelemben, de alulmaradt a NAVI NiKoék új felállásával szemben és ezzel a tavaszi szezon vélt erőviszonyai is felborultak – egészen a Majorig kellett várni, mire kezdett kirajzolódni valami.

Karrigan beváltja az ígéretét

A döntő végkimenetelét már mindenki ismeri: 122 kör kellett 3 pálya alatt, hogy a FaZe 3-0-s szériagyőzelmet arasson a G2 felett, a verseny során lényegében a harmadik, különböző felállást használva. Akkor még az volt az általános vélekedés, hogy a túloldalon szintén betegség miatt kieső XTQZZZ lehetett volna az, aki a csapata irányába dönthette volna a szoros pályákat. Ma már tudjuk, abban a felállásban nem volt annyi, hogy karrigan ötletei és a broky-Twistzz-ropz trió ellen győzni tudjanak.

A FaZe győzelme számtalan okból izgalmas szezont vetített előre: a sztárjátékosok mennyisége és minősége, a clutch-képesség, hogy az utolsó pillanatban is képesek valami újat húzni, mind-mind azt jelezték, hogy valami nagy dolog indult el most és több rivális is lehet a következő versenyeken. Karrigan pedig bizonyított Katowicében, miután ismét kiérdemelte a beugrókkal suttogó becenevet (ez volt a harmadik ESL-verseny, amit beugróval nyert), legyőzte NiKot, valamint hamarabb szerzett címet nagy presztízs értékű eseményen a bosnyáknál, akivel 2018-ban szakítottak.

Akkor úgy zártuk le az összefoglalónkat, hogy „lesz-e folytatás?” Most már tudjuk a választ, lett!

Hamarosan az ESL Pro League 15. szezonjának felelevenítésével folytatjuk.

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!