5+1 februári játék, amiket kár lenne kihagynod

5+1 februári játék, amiket kár lenne kihagynod

Rengeteg új játékot várunk a hónapban... csak aztán bírja majd a pénztárcánk is.

Nemrég még a karácsonynak örültünk, majd a szilveszteri bulira készültünk, ma már pedig ott tartunk, hogy 2023 első hónapja el is ment, már a februárt tapossuk. Ha pedig február, akkor nyilván nem mehetünk el szó nélkül az új megjelenések mellett sem, hiszen bár már volt egy-két érdekesség januárban is, az igazi játéközön még csak most indul majd be. Február is tele van jobbnál jobb megjelenésekkel, melyek között órákig lehetne válogatni.

Ha nincs ehhez kedvetek, most mutatunk 5+1 olyan játékot, melyek mind februárban jelennek meg és melyeket igazán kár lenne kihagyni.

Hogwarts Legacy (február 10. - PC, PS5, Xbox Series X/S)

Szinte mondanunk sem kell, hogy a hónap, de talán 2023 egyik legjobban várt játéka a Hogwarts Legacy. Bár korábban is kaptunk már a Harry Potter-játékokat, azok a könyveket és a filmeket dolgozták fel és bár fiatalon elszórakoztunk velük, szakmai szemmel nézve egyik sem volt túlságosan kiemelkedő. A Hogwarts Legacy viszont végre az a minőségi Harry Potter-játék lehet, amire hosszú évek óta várunk már.

Néhány tartalomgyártó már ki is próbálhatta a játékot, elmondásaik alapján pedig a Hogwarts Legacy elképesztően tartalmas és izgalmas lesz. Nem is kell már rá sokat várnunk, néhány nap és mindenki kipróbálhatja majd a játékot.

The Settlers: New Allies (február 17. - PC)

Az új The Settlers fejlesztése sem volt egy leányálom. Már hónapokkal ezelőtt kipróbálható volt a játék, de az akkori visszajelzéseket nem tették zsebre a fejlesztők. Végül átalakították picit az elképzeléseiket, új címet kapott a játék és állítólag most már minden szebb és jobb lesz. Hamarosan tényleg kiderül, hogy a Ubisoft tudott-e csiszolni a játékon, február 17-én érkezik az új The Settlers.

Wild Hearts (február 17. - PC, PS5, Xbox Series X/S)

A Monster Hunter-széria már hosszú évek óta örvendezteti a Nintendo-fanokat, ám PC-n csak ritkán látunk MH-epizódokat, más konzolokon pedig főleg nem. Bár az utóbbi években azért jó pár hónapos csúszással, de más platformokra is megjelentek az aktuális játékok, az EA úgy gondolta, hogy ez kevés és ők is szeretnének egy szeletet a Monster Hunter tortájából. Ez lesz a Wild Hearts, ami gyakorlatilag ugyanazt tudja majd, mint a Monster Hunter epizódok, talán egy picit nyugatiasabb stílusban. Ez pedig remekül hangzik, egy óriási világban, bámulatos páncélokban, óriási fegyverekkel vadászhatunk majd különféle szörnyekre... jöhet!

Atomic Heart (február 21. - PC, PS5, Xbox Series X/S, PS4, Xbox One)

Ha az előzőekben az EA Monster Hunter játékaként hivatkoztunk a Wild Heartsra, akkor nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy az Atomic Heart az orosz Bioshock. Ez már így önmagában is izgalmasan hangzik, az előzetesek pedig még inkább meggyőztek minket abban, hogy érdemes lesz figyelnünk a játékra. Ezt a stílust és világot nem is nagyon lehet visszaadni szavakkal, inkább nézzétek meg a játék előzetesét, aligha csalódtok majd.

Company of Heroes 3 (február 23. - PC)

A CoH3 igazi ritkaság lesz, hiszen ha belegondolunk, 2023-ban már alig látunk RTS-t a piacon. Ez a műfaj is átalakult, a régi klasszikus RTS-játékok csaknem teljesen eltűntek. Szerencsére akad azért még egy-egy képviselője a műfajnak, ilyen lesz például a Company of Heroes 3 is!

A Relic Entertainment 10 évvel a második rész után folytatja a szériát, a recept pedig (legnagyobb örömünkre) nem nagyon változott. Egy kőkemény stratégiai játékot készítenek a II. világháború harcairól, egy olyan realisztikus megközelítéssel, ami a történelemhez hűen mutatja be a harcokat, de azok közben videójátékként is élvezetesek maradnak.

Returnal (február 15. - PC)

Végül, de nem utolsó sorban pedig, nem mehetünk el a Returnal mellett sem. Bár a program már nem mai darab, PC-re mos látogathat majd el. Követve a Days Gone, a Death Stranding, a Marvel's Spider-Man és a God of War négyesét, az eredetileg PS-exkluzív Returnalt is megkapja a PC-s tábor.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!