A G2 zsebében van Katowice? Kiveheti belőle még valaki?

A G2 zsebében van Katowice? Kiveheti belőle még valaki?

Alighanem közel a G2 pályagyőzelmi sorozatának vége. De ha ezt kell megfizetni egy izgalmas fináléért Katowicében, ám legyen!

A G2 idén még nem veszített se meccset, se pályát. Ez a mondat nagyon sokszor hangzott el az elmúlt napokban és fogjuk is még ismételgetni a hétvégén biztosan. A jelenleg 17 pályás győzelmi sorozatnál járó NiKoék ugyanis az eddig látottak alapján jó úton haladnak afelé, hogy megnyerjék az IEM Katowicét a hétvégén. Több nagyon jó csapat ellen játszottak már idén és sorra szétkapták őket. Egyszerűen nehéz elképzelni is, hogy van olyan ellenfél, aki nyerhet ellenük Lengyelországban. De mi most megpróbáljuk a lehetetlent és elővesszük a fantáziánkat, mert a rájátszáshoz érve vannak azért jó csapatok, erős játékosok, a győzelmi szériák pedig sosem tartanak örökké.

Liquid

Az amerikai csapat teljesítménye talán a legkiszámíthatatlanabb a teljes katowicei rájátszásban. A csoportkör utolsó napjaiból a Spirit és a FaZe elleni győzelmeik adhatnak okot némi reményre. oSee láthatóan jobban játszott ezeken a meccseken, mint korábban. A csapattársai nyilatkozatai alapján rengeteget gyakorolnak és dolgoznak azon, hogy az AWP-sük magas szinten teljesítsen. De a teljes történethez az is hozzátartozik, hogy mindkét említett ellenfelük gyengélkedett Katowicében: közel sem a létező legjobb Spirit vagy FaZe ellen nyert a Liquid.

A másik probléma, hogy egy rájátszás a Spodekben nem hasonlítható a Hősök csarnokának keresztelt stúdióhoz. apEXék olykor nehezen tudtak lezárni meccseket, a Liquid pedig pont az ilyen szoros helyzetekben volt erős mentálisan eddig. Viszont egyetlen félrement kör megölheti ezt a lendületet, mert az arénában nehéz felállni ezekből a szituációkból. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy a Liquid játékosainak mennyire alacsonyan van az alapteljesítménye olykor, akkor könnyű belátni, hogy nincs igazán mire támaszkodniuk, ha minden ellenük dolgozik – NAFon kívül jelenleg egyetlen megbízható játékosuk sincsen sajnos.

Vitality

A francia szervezet csapata a fennállása óta először jutott be az IEM Katowice rájátszásába. Ez már önmagában szép teljesítmény, igaz, ennél azért kicsit többet vár mindenki egy ilyen ötöstől. A katowicei sikerüknek az eddig látottak alapján két kulcsa van: Spinx és a jó levegő. Igen, utóbbi rendkívül röhejesen hangzik és természetesen inkább vicc, mint valóság. De az elmúlt napokban jól látszott, hogy amennyiben jó a levegő minősége, ZywOo úgy fragel, mint még soha, de ha pirosba megy a mutató, eltűnik a szerverről.

Persze nem kell rögtön a katowicei levegőminőség szakértőjévé válni, ahhoz, hogy megjósoljuk a Vitality játékát. Ez csupán egy remek metafora arra, hogy ZywOo erősen ingadozó most, amitől sebezhető a Vitality. Ugyanez igaz Spinxre is, aki sokkal aktívabb lett az új évbe lépve, de messze nem elég konzisztens még. A Liquid ellen viszont így is favoritként lépnek a szerverre holnap, csak ez nem biztos, hogy elég lesz a G2 ellen az elődöntőben.

NAVI

A rájátszás ágrajzának másik oldalán a NAVI az Outsiders ellen játszhat. Az ukrán csapat egészen jól nézett ki a csoportkörben – már a G2 elleni meccsig. Ott ugyanis olyan verést kaptak, mint még soha! S1mple-t gyakorlatilag kizárta a játékból m0NESY, a többiek pedig vele együtt mentek a levesbe. Nehéz elképzelni, hogy ez ilyen formában megismétlődhet akár más csapatok ellen is, de az ukrán AWP-s felemás formája az elmúlt hónapokban vészjósló lehet a NAVI számára. A negyeddöntőben pedig egy olyan Outsiders ellen kell bizonyítaniuk, akiket nagyon nehéz lesz eltenni láb alól, tehát nem igazán férnek bele hibák, gyenge egyéni félidők. Ennek ellenére a NAVI-t sosem szabad kivenni a képletből, amíg ki nem esnek, az Outsiders pedig közel sem olyan tökéletes, mint Rióban voltak.

Outsiders

Az Outsiders cserével kezdte az évet, n0rb3r7 helyett már KaiR0Nnal játszanak és úgy tűnik, nagyjából már sínen is vannak. Katowicében kezdték a szezont, az első, fnatic elleni találkozójukat ennek rendje és módja szerint elbukták. De utána egy kiszámíthatatlan NIP, egy edzővel játszó OG és egy formában lévő Complexity sem tudta megállítani őket a továbbjutásban. Egyértelműen versenyben vannak egy NAVI ellen például, mert annyira kalkulált a játékuk. Ráadásul a frageléssel és konszintenciával sem voltak problémáik eddig.

Ennek ellenére a szoros meccseik lehetővé teszik, hogy az utolsó pillanatban kivegyék JAME kezéből a kontrollt és jelenleg vannak csapatok, akik erre bizonyosan képesek lehetnek. Továbbá nem tudni, hogy KaiR0N hogyan fog játszani közönség előtt egy ekkora arénában. Mert ha nem hozza a kötelező számokat, JAME matekja látványosan széteshet holnap este s1mple-ék ellen még akkor is, ha nekik is megvan a maguk baja.

Heroic

Jelenleg nagyon úgy fest, hogy a dán csapat az egyetlen, amit egy lapon lehet említeni a G2-val. CadiaN a katowicei csoportkör alatt beteg volt, ennek ellenére élete néhány legerősebb meccsét hozta össze egyénileg. Stratégiában is rendkívül erősek, szinte mindenki őket próbálja lemásolni az utóbbi hónapokban. Ehhez pedig hozzátársul még az is, hogy a riflereik valami egészen elképesztő színvonalon játszanak. Főleg jabbit érdemes kiemelni most, aki eddig a legerősebb játékos egyénileg a teljes tornán, túlszárnyalva ZywOot, s1mple-t, m0NESY-t és NiKot is. Amennyire nehéz elképzelni, hogy a Liquid vagy a Vitality meg tudja verni a G2-t a másik ágon, pont annyira nehéz ugyanez a Heroic esetében a NAVIval és az Outsidersszel.

G2 vagy Heroic?

Nos mindent egybevéve, ez Katowice nagy kérdése. Ez a két csapat most jelentősen jobb a többinél, mert mindenkinek száz problémája van, berozsdáltak, felkészületlenek, míg HooXiék és cadiaNék optimális formában vannak. Nagy meglepetés lenne, ha a torna végén nem ez a két csapat jutna be a döntőbe. De hogy ott mire kell számítani tőlük, azt nehéz kitalálni.

Bo5 lesz a finálé, ahol alighanem Anubistól és Vertigótól szabadulnak meg a felek. De ez még nem mond el sokat arról, hogy merre billen a mérleg. A statisztikák alapján talán Ancient és Nuke miatt aggódhat ebben a párosításban a Heroic, de cserében ott van nekik Mirage és Overpass. Így alighanem Inferno lesz a sorsdöntő csatatér. Ezen a pályán viszont mindkét csapat annyira magas színvonalon játszik, hogy lehetetlen megjósolni a végeredményt. Ráadásul még sosem játszották egymás ellen, így nincs is miből kiindulni. Ami biztos, hogy stilisztikailag ez egy erős viadalnak ígérkezik.

Ha a játékosokon megyünk végig, akkor sem lesz könnyebb a kérdés. m0NESY nyilván mérföldekkel jobb AWP-s cadiaNnél. Amitől ez érdekes lesz, hogy a dán még irányít is a sniperkedés mellett és így is elég magas a hatékonysága a szerveren HooXival szemben. A G2 minden sikere ellenére HooXi még mindig kiszámíthatatlan és gyenge egyénileg, hiába jó olykor egy-két agresszívabb kontrollszerző akcióban golyófogónak.

NiKo általában egálban van stavnnal, de talán most Katowicében jobb a boszniai rifler. A G2-nál huNter az egyik legbiztosabb pont, ez most sem lesz másképp. Jks-nek is elképesztően jól ment eddig. Tehát a G2 tele van ígérettel. Csak ez a kép egy kicsit megfakul, mert nehéz elképzelni jks-ről, hogy NiKot megszégyenítő számokat fog hozni a hétvégén is. És sajnos csak ennyi kell ahhoz, hogy szétessen a csapat. Amíg jks-nek és huNternek ellensúlyoznia kell HooXit, addig nincs lehetőség túl sok hibára, lassú bemelegedésre.

A túloldalon TeSeSnek, sjuushnak és jabbinak nem kell azon agyalnia, hogy hogyan játszanak egy kevésbé fragerős játékos körül, ami sokkal nagyobb mélységet ad a játékuknak. A Heroic olyan értelemben magasabb potenciállal rendelkezik, hogyha ezeket a játékosokat csapatba rendezik, akkor magasabban van az ő mélypontjuk, mint a G2-é. De meg kell említeni cserében azt, hogy jelenleg NiKo, m0NESY és huNter a definíciói annak, hogy hogyan kell a semmiből előhúzni egy kört. A Heroicnál pedig nincsenek ennyire konzisztens playmaker típusú játékosok. Végső soron a napi forma, a reggeli és pár kaotikus kör lehet a döntő tényező Katowicében, mert bőven benne van, hogy ez egy ötpályás maratoni összecsapás lesz, ahol mindenki jól fog játszani – ha nem is minden pályán, de a széria nagyrészén.

Mindezek alapján két dologban lehetünk biztosak, amennyiben a G2 és a Heroic jutnak be a döntőbe: a G2 pályagyőzelmi szériája megszakad, de cserében egy baromi izgalmas meccset fogunk kapni az eredménytől függetlenül. Azt kell mondjuk, ez így bőven megéri!

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az IEM Katowicét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek FACEIT-pont dropok kíséretében az alábbi menetrend szerint:

02.10. - péntek - negyeddöntők
15:30 - Liquid vs Vitality
19:00 - NAVI vs Outsiders

02.11. - szombat - elődöntők
15:30 - G2 vs Liquid/Vitality
19:00 - Heroic vs NAVI/Outsiders

02.12. - vasárnap
16:00 - döntő

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!