2025-ben folytatódik a Halálos Iramban-széria

2025-ben folytatódik a Halálos Iramban-széria

Dominic Toretto nem áll le 10 rész után sem.

Kapaszkodjatok meg, mert a Fast & Furious franchise továbbra sem lassít, hanem őrült tempóban száguld az ismeretlenbe és még tovább. A Fast X ugyanis két film lesz, a második rész 2025-ben érkezik, jelentette be Vin Diesel szerdán a Las Vegas-i CinemaConon.

„Ez a nyár csak a kezdete a Fast X-nek. Minden erőfeszítésetekkel, minden szeretetetekkel és azzal, hogy a családunk részei vagytok, a Fast X folytatódni fog. És ez után a kirobbanó nyár után az a kiváltságom lesz, hogy 2025-ben eljöjjek hozzátok a második résszel” – mondta Diesel a közönségnek.

A múlt héten derült ki  hogy a Fast X rendezője, Louis Leterrier hivatalosan is aláírt a következő film rendezésére, a Universal pedig úgy jellemezte, hogy ez a Fast X "kísérőfilmje" lesz. Ennek a pontosításnak sokkal több értelme van Diesel bejelentése nyomán, miszerint a Fast X mostantól két film lesz. A Halálos iramban egyébként már a célegyenesre fordul rá, legalábbis a franchise arca, Vin Diesel korábban azt nyilatkozta, hogy a 10. és 11. filmtől várja a fő cselekményszál lezárását.

A Fast X-ben visszatérnek a franchise sztárjai: Diesel, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Ludacris, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster, John Cena, Jason Statham, Sung Kang, Charlize Theron és Helen Mirren. A film Dominic Torettót (Diesel) és családját követi, akik egy új ellenféllel szállnak szembe: a hírhedt gonosztevővel, Dante Reyes-szel, akit Jason Momoa alakít.


AZ ELMÚLT HETEKBEN ÚJ MINISOROZATUNK INDULT, AMIBEN A METAVERZUMMAL, AZ NFT-JÁTÉKOKKAL ÉS A BLOCKCHAIN TECHNOLÓGIÁVAL FOGLALKOZUNK, NE MARADJ LE EZEKRŐL SEM!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések