Végre kijavítják a Star Wars Outlaws legidegesítőbb hibáját

Végre kijavítják a Star Wars Outlaws legidegesítőbb hibáját

A Star Wars Outlaws kreatív rendezője azt is elárulta, mennyit kell még várni a legnagyobb hibák javítására.

Az Ubisoft élete nem csak játék és mese manapság, hiszen a Star Wars Outlaws megjelenését követő héten a cég részvényei a mélybe zuhantak. Persze a játék nem lett rossz, nem is feltétlenül ez a gond most. Sokkal inkább, hogy nem lett kiemelkedő sem, így pedig az elemzők szerint nem fog annyi fogyni belőle, mint a franciák szeretnék. Ha ehhez még hozzátesszük a korábbi gyenge teljesítményeket idénről, mint a Skull & Bones és az XDefiant, akkor rögtön egyértelművé válik, hogy az Ubisoft mennyire nehéz helyzetben van. Ezen még talán segíthet a nemsokára megjelenő Assassin's Creed Shadows, de már ebben sem lehetünk teljesen biztosak.

Aminek viszont örülhetünk, hogy az Outlawst nem hagyja magára a Massive Entertainment, és tovább javítják a programot, hátha sikerül többeket meggyőzni a vásárlásról később. A játékosok közül például sokan kritizálták azt, hogy a játék elején olyan lopakodós küldetések vannak, amelyek frusztrálóan nehezek attól függetlenül, hogy könnyű vagy nehéz fokozaton látogatunk el a messzi-messzi galaxisba, és ezeket gyakran úgy bukják el az emberek, hogy nem is értik, mit csináltak rosszul.

Julian Gerighty kreatív rendező azonban megígérte, hogy ezt hamarosan helyreteszik. Ehhez egyébként hozzátartozik, hogy a múlt héten egy interjúban Gerighty arról beszélt, hogy nem szeretnék abbahagyni az Outlaws fejlesztését még évekig – vagyis mindez a terv része. A Windows Central most a GamesRadar+ alapján írja, hogy a Massive Entertainment valamikor szeptember 17. környékére előállhat a fentebb vázolt hiba javításával.

Vagyis aki majd az elkerülhetetlennek tűnő frissítés után vág bele az Outlawsba, már garantáltan jobb élménnyel találkozhat, hiszen nem fog elbukni olyan küldetéseket, amilyeneket nem szabadna. Továbbá Gerighty elárulta, hogy a jövőben a játék során később előforduló küldetések egyensúlyozása is terítéken lehet még. Remélhetőleg az ezekből levont tanulságokat az őszre és jövő tavaszra ígért DLC-k alatt sem vetik majd el.

Borítókép: Ubisoft

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár