Az elmúlt napokban több hotfixet is kiadtak a játékhoz.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
FalleN beszél az eddigi legjobb versenyükről mióta újra összehozták a teljesen brazil felállást, és arról, hogy miként szeretnének kikecmeregni a jelenlegi hullámvölgyből.
League of Legends - 2013-ban még velük indult az LCS többek között, ám a franchise-ból kimaradtak, egészen eddig.
A 20 PL klubból mindössze 23 játékos kerül be a szezon legjobbjai közé, ezt igyekeztük megjósolni NasziRoli segítségével, aki alaposan átgondolta, majd összeállította a legnépszerűbb bajnokság általa vélt álomcsapatát.
Hetedik szezonját kezdi meg a legnépszerűbb és legmagasabb szintű nemzetközi Rocket League torna, a Rocket League Championship Series (RLCS). Mind Észak-Amerikában, mind pedig Európában 8-8 csapat küzd azért, hogy kijusson a 12 csapatos világbajnokságra. Európai csapatok, második rész.
Finoman odaszólt a Microsoft a Google Stadianak.
League of Legends - Ez lesz az első alkalom, hogy a páros mindkét tagja nem kapja meg ugyanazt a kinézetet.
A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság R6 első szezonjának rájátszásában az utolsó fordulót el kellett ugyan tolni, de a RIFT vs Plague fináléról döntő mérkőzést még nagyobb várakozás előzi így meg.
Célunk, hogy minél több magyar eredményről számolhassunk majd be, ám ehhez ti is kelletek!