Már javában zajlik itt is a franchise rendszer előkészítése, hasonlóan az NA LCS-hez. A mostani hírek szerint azonban a Schalke04 ebből köszöni szépen, nem kér.
Hírek
Egy hosszas posztban ecsetelték, hogy mennyi mindent számításba vesznek, amikor az év egyik legnagyobb eseményének a rendezőjét keresik.
Érdekes statisztikák láttak napvilágot, miszerint nem más cégektől húz el játékosokat a Fortnite, hanem inkább újakat hoznak.
Nem meglepő, hogy a CS:GO vezeti a listát, de más érdekességek is meglapulnak a 15 legnagyobb nézői csúcs között.
Habár a mostani frissítés nagyrészt a középső ösvényre fókuszált, lehet máshol is találni érdekes újdonságokat, -amik nem is feltétlen igényelnek túl nagy befektetést.
Ráadásul jót is tett neki, -ugyanis a pakli remek győzelmi arányokkal rendelkezik, és simán Legend képes.
A legújabb teszt szerverre érkező frissítés nem a mérete, vagy épp hosszúsága miatt lényeges; hanem annak kiemelkedő tartalma végett.
Egy-két érdekesség is bekerült az új experimental patch notes-ba, de ebben a tesztben leginkább arra kell koncentrálnunk, hogy mennyivel több terület lett a pályán.
Már megint a supportok vannak terítéken, akikre a 8.12 után komoly változások várnak. Megnyirbálják az aranymennyiségüket, és a pajzsokkal is kezdenek végre valamit.