Madlife tavasszal biztosan szögre akasztja az egerét. Nyáron visszatérne, de egyelőre kérdéses, hogy pontosan hova.
E-sport Hírek
A Speedrunning általában a rekordok megdöntéséről szól, azonban az Esports Arena másként közelítené meg a dolgot.
Mit számít a Világbajnokság akkor, ha édes állatokat is nézegethet az ember helyette? Na ugye!
Mióta Uther átment agresszívba, folyamatosan mászik felfelé a ranglétrán, viszont a Razakus Priest népszerűsége ellenére szépen stagnál 50% körül a győzelmi arányon.
Fox új otthonra lelt, ezúttal lengyelekkel próbál szerencsét.
Az újévi fogadalmak csak úgy röpködnek az év elején, nemrégiben titeket is megkérdeztünk, hogy miket fogadtok meg. A jóból természetesen a Riot Games sem maradhatott ki, ők kicsit összetettebben foglalták össze azokat.
Több, mint 600 nap után döntött úgy a Riot, hogy adnak még egy lehetőséget neki, annak ellenére, hogy személyre szóló tiltása volt a játékon belül. Ez volt a helyes döntés?
Nem önszántukból: igazából csak a TyLoo matricákat kellett kicserélni.
Ma reggel megérkezett a 3 ajándék Kobolds kártyacsomag, amit a Blizzard a napi küldetés hibákért ad mindenkinek. Annyi a lényeg, hogy a Blizzard appon keresztül jött, nem automatikusan.