Nagyon fontos naphoz érkeztünk tegnap; az összes széria egy-egy kulcsmérkőzés volt a csapatok számára, mindenkinek jó oka volt küzdeni.
League of Legends Hírek
A csoportkörök után első helyen végzett az SKT, bár nem mondható, hogy simán ment. Több meccsen is megszorongatták őket, és elszenvedték első csoporton belüli vereségüket.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is lehetett tippelni a VB eredményeire. Egyelőre csak a csoportkörökön vagyunk túl, de a tökéletes jóslások száma már most 43-ra csökkent.
A jövő évi NA LCS helyekre pályázni kell és ezt megtette nagyjából 100 csapat. Az idő azonban telik és szép lassan kiderülnek a résztvevők, illetve azok is, akiknek nem jött össze.
A lehető legegyszerűbb ellenszer a rejtőzködéssel rendelkező hősök ellen a ward, vagy őrszem, mégis sokan elfelejtik a használatukat.
A mai mérkőzések végével mint a nyolc továbbjutó kiléte kiderült, így nem is húzták az időt, rögtön a meccsek után el is döntötték, hogy ki kivel fog szembenézni a rájátszások során.
Újabb vasárnap, újabb forduló, és nem is akármilyen, hiszen gigászi párbajt kaphatunk már rögtön az első meccsen.
Az első hét után senki nem gondolta volna, hogy az SKT meccset veszthet a csoportkörben, de az Ahq-nak sikerült az, ami még soha senkinek, és lenyomták a koreaiakat.
Hiába a nagy önbizalom és a rengeteg készülés, ezúttal sem tudott bizonyítani a VB-n a G2. Miután kiestek, ocelote-nak és a játékosoknak is volt pár érdekes üzenete.