Az eddigi fordulók bebizonyították, hogy egyik csapat sincs biztonságban, és ez várhatóan ezen a hétvégén is így lesz.
r6s Hírek
A szokatlan körülmények ellenére sem maradtunk izgalmak nélkül a múltheti fordulóban.
Ha az eddigi fordulókat vesszük alapul, akkor ezen a hétvégén szépen összekavarodhat a tabella.
Számos csapat nevezett már a V4 R6 Masters selejtezőre, most rajtad a sor!
A hétvége legnagyobb meglepetését alighanem az előző héten még gyengélkedő WnP szállította.
Most is lesz néhány parázs összecsapás és az előző hétvége alapján a hosszabbítások sem kizártak, sőt akár egy csapásra át is rendezőthet a most látott sorrend.
Tegnap jelentették be és még a délután folyamán meg is érkezett az R6S legújabb frissítése. Íme az új patch tartalma!
Az új pontrendszer miatt és a mezőny kiegyensúlyozottsága miatt minden eddiginél szorosabb szezon vár az R6S rajongókra, ezt mutatják az első hétvége eredményei is.
Úgy is fel lehet fogni, hogy egy lebutított verziója a PC/konzolos változatoknak, de mégis meg lehet találni benne az izgalmat.