Bár nem teljesen hivatalos információ, de könnyen lehet hogy még félelmetesebb és skillesebb lesz az új Akali!
Riot Games Hírek
A hónap elején érkezett hotfix Varus számára először elég segítségnek tűnt, majd szembe jött velünk a szomorú valóság.
Megújult a sokak által már ismert Git Gud; nézzük, mi változott.
A befolyó összeg teljes egészét az alapítvány támogatására –és így Bryan kezelésére– fordítja a Riot.
Az EBL harmadik szezonjának második napján is túl vagyunk, ahol a WiLD by Lagerdère és a Team Horizon Reapers győzedelmeskedett ellenfeleik ellen.
Sokként érte a közösséget, amikor a Cloud9 három kezdőjátékosét is, –Sneaky-t Jensent és Smoothie-t– a kispadra ültette, de a döntés eddig nem fizetődött ki.
Sőt, közvetlenül érintik a profi játékot, illetve a LoL reklámozását streameken keresztül, emiatt csökkennek a nézőszámok is.
Egy játékfejlesztői figyelmetlenség miatt Heimerdinger nagy előnnyel indulhat a dzsungelben.
Hosszú évek óta nincs minden információ leírva a képességek kapcsán; bizonyos dolgoknak más oldalakon kell utánanézni, –ez most megszűnhet.