A rajongói csapat által korábban kiadott Silent Hill 2 Enhanced Edition megkapja a 2.0-s verzióját, amely új hangzásvilág mellett egy két évtizedes, bosszantó hibát is orvosol.
Videós Hírek
Felére csökkent a mezőny létszáma, a 8 csapatos zárt selejtezőt követően 4 csapat maradt talpon, akik offline keretek között küzdhetnek meg a bajnoki címért!
Két Bo3-as szériával, az alsó ági elődöntőkkel folytatódnak a nyár legnagyobb magyar LoL-versenyének küzdelmei.
Te játszottál a 2005-ös Republic Commandoval?
Az LEC-ben és az LCS-ben is lehet már pickelni Bel'Vethet.
Zsinórban harmadik vereségével a tabella aljára csúszott le az Astralis.
Váratlanul sima vereséget szenvedett az Astralis.
A hétvégén az angliai Silverstone lesz a száguldó cirkusz otthona.
Nem egy hagyományos alkotás született hazánk egyik legjelentősebb történelmi eseményéből, hiszen egyszerre mondható egy négyrészes dokumentumsorozatnak, illetve egy egész estés filmnek is.