A Kovač unokatesók egyike már feljutott a HLTV friss Top 20-as listájára

Szerintetek NiKo hanyadik helyen végez majd?

Nemanja Kovač, vagy ahogy mi ismerjünk, huNter, már nem a fiatal CS:GO profik listáját erősíti. Persze a maga 26 évével még aligha nevezhető korosnak az életben, de a CS:GO-n belül, ahol 18-22 éves játékosok dominálják a mezőnyt, már annál inkább. NiKo unokatestvére viszonylag későn kezdte el komolyan venni a CS-t, NiKo például már évek óta a profi mezőnyben volt, amikor huNter úgy döntött, hogy ő is ad egy esélyt az e-sport karriernek. Végül bebizonyosodott, hogy igenis helye van a legjobbak között, szépen végigjárta a ranglétra fokait, az iNation, a Valiance és a CR4ZY csapatai, mire odáig jutott, hogy unokatestvére mellett, a világ egyik legnagyobb e-sport szervezeténél, a világ egyik legjobb CS:GO csapatában játszik.

Pedig 2021 koránt sem volt könnyű év számára. Magánéleti gondokkal is küzdött és munkájában is nehézségekkel kellett megbírkóznia. Kispadra került kennyS, aki után új AWP-st kellett találniuk, volt verseny, amin irányítójukat, nexát is nélkülözniük kellett, JaCkz pedig oda-vissza ugrált a csapat felállásában, pedig huNter szerint ő az egyik alapja a mostani ötösnek is.

"JaCkz nagyon sokat jelent a csapatnak. Amikor a G2-hoz igazoltam, az első néhány hónapban JaCkz még nem is beszélt túl jól angolul, de többször voltunk szobatársak és már akkor megértettem, hogy milyen pozitív ember ő, hogy mennyire jó hatással van az egész csapatra. Amikor a csapat kispadra tette őt, nehéz volt felmenni TeamSpeakre, tudva, hogy nem lesz ott, elmenni úgy bootcampre, hogy ő hiányozni fog a felállásból. Nagyon nagy a különbség a hangulatban vele vagy nélküle."

Így vagy úgy, de a G2 mégis meg tudta őrizni helyét a legjobbak között, még ha a valódi csúcsra nem is értek fel. A bajnoki címek elkerülték őket tavaly, a legfontosabb versenyeken meg kellett elégedniük a második hellyel, ráadásul sokszor a NaVi mögött.

"Őszintén szólva, szerintem jobbtól kikapni nem szégyen és a NaVi tavaly mindig jobb volt. Kétségtelenül ők most a világ legjobb CS:GO csapata. Mindig megvolt ellenük az esélyünk, de mindig alulmaradtunk."

HuNter egyéni teljesítménye sem volt a legkiegyensúlyozottabb, a csapat nehéz időszakaiban ő is leeresztett, amikor viszont ment a szekér, akkor nagyon ment. Akárcsak NiKo, ő is futószalagon gyártotta a frageket, mindegy, hogy online vagy offline eseményről volt-e szó, hogy egy kisebb versenyen vettek-e részt vagy éppen a PGL Majorön.

"A tavalyi szezon legjobb emléke kétségtelenül a PGL Major. Először játszani ekkora tömeg előtt, először játszani Majorön több, mint két év után, először játszani Majorön a G2-val és először játszani Majorön NiKoval. Minden remek volt, de ha egy pillanatot kellene választanom, akkor az a Heroic elleni győzelmünk lenne, arra örökké emlékezni fogok."

A tehetség és az erő ott van huNter oldalán is, megérdemelten csípte most meg a HLTV Top 20-as listájának 12. helyét. Idén azonban mindent a négyzetre kell emelniük. A cserélgetéseket és a szerepek ide-oda adogatását túlélte a csapat, most itt az idő, hogy a stabil teljesítményük javításán dolgozzanak.

Ahogy sokan mások, huNter is m0NESYt tette meg 2022 legizgalmasabb játékosának. A fiatal orosz ráadásul pont G2 mezben játszik majd idén, NiKo, huNter, JaCkz és valószínűleg Aleksib oldalán. Minden adott a G2 számára, hogy utolérjék a NaVit, meglátjuk, hogy végül sikerül-e majd nekik.

A HLTV TOP 20 EDDIG:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!