Esport1 - Kevés játék és még kevesebb dicsőség

A héten megjelent a BBC és az ESL várva várt dokumentumfilmje az IEM Rio Majorről, ahol három játékost követve betekintést adtak a színfalak mögé. Megnéztük.

A BBC és az ESL azt a célt tűzték ki maguk elé az IEM Rio Major előtt, hogy néhány játékost kamerákkal követve lényegében megcsinálják azt CS:GO-ban, amit a Netflix a Drive To Survive-val hozott össze az elmúlt években a Formula–1 világában. A Game and Glory (Játék és dicsőség nyers fordításban) természetesen lépéshátrányból indult, abban is maradt és ezt le sem tudná tagadni. Sem a büdzsé, sem a rendezvény hossza, sem a műsor terjedelme nem tette lehetővé, hogy annyi karaktert mozgassanak meg, mint a Netflix szériája. Inkább tekinthetünk erre egyfajta pilotként, ami megmutatja a potenciált a Counter-Strike és az ilyen típusú műsorok kombinációjában. Bár önmagában nem lett hibátlan dokumentumfilm, nehéz lenne azt mondani utána, hogy nem akarunk rögtön belevágni a következő epizódba. Csak egyelőre nincs következő epizód és nincs garancia arra, hogy valaha lesz is.

Egy rész nem rész

A Game and Glory igazából nem is a Majorről szól. Valójában egy epizódnyi betekintést kíván adni a 2022-es CS:GO-szezonba és pont a Majorön teszi ezt. De ennek önálló élvezeti értékéből két tényező is elvesz. Egyrészt, a készítőknek előre el kellett dönteniük, hogy kiket fognak követni és limitáltak voltak a lehetőségeik ilyen téren a sok meglepetésszerű eredmény miatt. A Drive to Survive esetében egy év áll rendelkezésre, több történetbe is alaposan bele tudnak menni. A Game and Glorynál ez nem játszott, így a választásuk a Major rájátszásának második ágára, azon belül is három csapat nevesebb játékosaira esett: s1mple-re, ksceratora és cadiaNre. Alighanem abban reménykedtek, hogy a NAVI nyer, de ezt a gondolatot egyelőre tegyük félre.

Másrészt, a Game and Glory történetét mindenki ismeri, aki látta az IEM Rio Majort vagy minimum olvasott az eredményekről. A versenyt ugyebár az Outsiders nyerte meg. Ez azt jelenti, hogy már mielőtt belevágnánk a 47 perces dokumentumfilmbe, tudjuk, hogy a hőseink veszíteni fognak. Ráadásul sorra egymás ellen esnek ki. A Heroic pedig hiába ér el a döntőbe, ott a már említett Outsiders bucira fogja verni őket a végén, akármennyire is szurkolunk cadiaNnnek. Következő epizód híján pedig nincs még az a fajta ígéret sem, hogy de később a Heroic ezt vagy azt csinálja. Illetve van, a legvégén egy felirat erejéig láthatjuk, hogy a BLAST Premier őszi döntőjét megnyerték. De valljuk be, ez közel sem kielégítő és nem is feltétlenül érünk el odáig, hogy érdekes legyen.

Fókusz

No de, kicsit előre rohantam, elnézést. Kezdjük az elejéről! Mégis hogyan tud szórakoztató lenni egy olyan történet, ahol a fő karakterek negyedóránként veszítenek és esnek ki egymás ellen? Meglepő lehet, de megoldások tárháza áll rendelkezésre a túl őszinte ábrázolástól kezdve a színtiszta manipulációig. Ezutóbbi véglettől szerencsére távol tartotta magát a Game and Glory – nem úgy, mint a Drive to Survive szokta. De mit lehet tenni akkor, ha inkább őszinték akarnak maradni a készítők?

Az egyik megoldás az lett volna, ha egyszerűen arra fókuszálnak, ami történt. Ez a fajta realisztikus, sallangmentes megoldás azonban nem szórakoztató azoknak, akik nem látták a versenyt, nem követik a játékot. Ennél elegánsabb az, hogy a cél helyett az úttal foglalkoznak. Azaz a mű megpróbálja gazdagítani a karaktereket és az eseményeket háttérinformációkkal, érzelmekkel és hangulatokkal. Ha jó munkát végeznek a készítők, akkor a néző egy pillanatra még azt is elhiszi, hogy a valóság ellenére nyerhet a hős, mert minden jel arra utal, hogy kiérdemelte. De ez a fajta történetmesélés fókuszt igényel, itt pedig a szűkös játékidő miatt minimális kalandozásra sincs idő.

A Game and Glory esetében nyilván szerencsétlen körülmény, hogy nem a kiválasztott játékosok egyike nyert. Nem a BBC és az ESL munkatársai találták ki ezt, egyszerűen így alakult. Sok szempontból egészen jól sikerült azzal főzni, ami a rendelkezésükre állt, de a fókusz néha elcsúszik és ezért a végén nem feltétlenül érezzük azt, hogy cadiaNéknek kellett volna nyernie. Aki ismeri a Majorön történeteket, de még aki nem, annak is egyértelművé válik az első percben, hogy valójában ez cadiaN története lesz. Ezzel kapcsolatban olykor szándékosságot is felfedezhetünk a filmet nézve, rengeteg extra anyagot vettek fel vele például Dániában. Igen, s1mple és kscerato is szerepelnek, de alapvető problémát okozott volna a történet ütemes haladásában, ha megállnak velük időzni úgy, hogy háromnegyedóra alatt el kell érni a Major végéig és a Heroic vereségéig. De olykor kilóg a lóláb és nem jutunk el teljesen odáig, amit a második felkínált megoldás ígért volna.

Bárcsak a NAVI nyert volna

S1mple már az első negyedórában kiesik, kscerato pedig ugyanennyi idő múlva követi majd őt a süllyesztőbe. A filmnek talán ez az első harmada a legzavarosabb. Ha valaki nem ismeri az eseményeket, akár el is veszhet itt. Ugyanis amiatt, hogy megszólalnak ezek a játékosok és a családjaik tagjai, azt hihetnénk, hogy törődni kell velük a történet megértéséhez. De valójában csak a felszínt kapargatták a készítők, mert nem volt idő többre és így inkább cadiaN megismeréséből vesz el az ő jelenlétük. Mire elérkezünk az első meccshez a FURIA és a NAVI között (a Heroic-Spirit mérkőzés itt csak lábjegyzet), annyit tudunk meg, hogy mi ez a rendezvény, nagyjából kik ezek az emberek és mivel játszanak. Túl sok vagy mély személyes motivációra azonban nem volt idő még. Gyorsan kiderül, hogy s1mple mindenidők legjobb játékosa és a NAVInak kellene nyernie a Majort, mert kiestek a jó csapatok. Majd a meccs előtt azt látjuk, hogy s1mple hecceli a brazil közönséget, ami jól épít az imént leírtakra. Viszont két percen belül már jön is a vereség a brazilok ellen és minden, amit eddig megtudtunk s1mple-ről, az megy is a kukába.

A film azonnal elmismásolja a NAVI vereségét azzal, hogy orosz-ukrán háború. Láthatjuk még a csapatot egy kicsit veszekedni egymással – ez sem arra utal, hogy nekik kellett volna nyerniük. Illetve S1mple kap egy érzelmesebb „lezárást”, amikor arról beszél, hogy a háború kitörése óta nem látta az édesapját. De ez ízlésesebb lett volna, ha még a meccs előtt derül ki és nem válik kvázi kifogássá. Öt perccel ezelőtt még ő volt a világ legjobb játékosa, nem? Mindenféle együttérzés ellenére sem lehet ezt ebben a sorrendben és ilyen tempóval lezavarni. Alighanem az volt az elképzelés, hogy miután megnyerik a FURIA elleni meccset, akkor a film második harmada erre a körülményre fog fókuszálni. De nem nyertek és a készítők nem akarták elvesztegetni ezt az érzelmi töltetet, hiába nem ad hozzá ezen a ponton a sztorihoz semmit ebben a formában.

Outsiders? Nem hallottam róluk!

A következő harmadban amiatt, hogy kscerato és cadiaN az elejétől kezdve szerepelnek, s1mple pedig már nem, picit mélyebben beleáshatjuk magunkat az ő történetükbe, a hátterükbe, a motivációikba. Ezek a bensőséges pillanatok azok, amikor igazán jó a Game and Glory: amikor cadiaN mesél a karrierjének megfenekléséről és kscerato fotókat nézeget a szüleivel. De még jobb lenne, ha azt is látnánk közben, hogy ezek az emberek mit csinálnak a csapatukon belül és mit gondolnak róluk a társaik. Hogyan néz ki a felkészülésük, mi történik a meccsüket követő órákban a színfalak mögött? Ebből semmit sem látunk és ettől kissé one man shownak tűnik az egész felvezetés. Olyan, mintha cadiaN és kscerato otthoni életén állna vagy bukna az ő sikerük.

A Heroic–FURIA meccshez érve az sem segít, hogy a mérkőzéssel foglalkozó résznél implicit, olykor explicit módon a dánok lesznek a hősök, míg a brazilok csak egy akadály, amit le kell győzniük a döntőbe jutásért. Érthető, hogy miért így mutatták be, hiszen ezután már csak cadiaN marad játékban a főszereplők közül és a nézőket az ő irányába kell terelni, hogy az utolsó harmad is érdekelje őket. De picit talán igazságtalan ksceratóval szemben, hogy éppen csak megkedvelnénk, máris ellene kell szurkolnunk, mert sport – itt érződik talán az időhiány a legjobban. Ezt később próbálták ellensúlyozni a FURIA játékosainak könnyes búcsújával és a csapat tulajával készített interjúban. De amikor ő azt mondja, hogy a srácok két óra múlva túl lesznek a vereségen, az meg életlenné teszi az elmúlt percekben történteket, hiába őszinte és jószándékú a megjegyzés. Mindezt leszámítva, a készítők nagyon jól bemutatták a FURIA visszatérését és a Heroic ebből adódó frusztrációját Ancientön, ez egy újabb erős pillanata volt a műsornak és itt láthatjuk a legtöbb érdemi Counter-Strike-ot is.

A Game and Glory utolsó harmadában érzelmekből aztán már tényleg nincsen hiány. CadiaN telefonbeszélgetése az édesanyjával a FURIA elleni győzelmet követően simán sírásra kényszerít bárkit. Még cadiaN csapatának intézett beszéde is működik. De aztán mint valami meteor csapódik be, hogy a Major másik döntősének a nevét 36 percig meg sem említették és 10 perc múlva már vége a filmnek. Ezen a ponton azt sem tudjuk hogyan került oda az Outsiders. Amit viszont igen, az az, hogy s1mple élete végéig utálni fogja cadiaNt, ha nem nyernek másnap ellenük. Azt nem tudni, hogy tényleg utálja-e ezért, de még csak most fog kiderülni, hogy eszik-e vagy isszák azt az Outsiderst egyáltalán.

Röviden, tömören: egyik sem, ők csupán introvertált kockák cadiaN epikus legendájában. Abban a legendában, amiben öt perc múlva a hősünk egyébként úgy bukik el, hogy labdába sem rúgott ezzel a titokzatos orosz csapattal. Emiatt a lezárás inkább érződik úgy, mint egy újabb epizód cadiaN hullámvölgyekkel teli karrierjében. Nincs változás, nincs megváltás, nincs fejlődés, csak üresség és csalódás. Amit azzal próbálnak elfeledtetni, hogy a végén megjelenik a felirat: a Heroic megnyerte a következő versenyt. Király, arról mikor jön a dokumentumfilm? Ja, hogy nem jön? Na mindegy akkor.

Kevés játék és még kevesebb dicsőség

A Game and Glory egy furcsa jószág. Egyrészt nagyszerű a koncepció és szinte biztosan lenne is igény még több ilyenre. Ez valami nagyobb dolog első része, ezt érzi a néző az első perctől az utolsóig. De amíg nincs folytatás, addig önmagában kell értékelni és ez sajnos sokat elvesz az érdemeiből. A 47 perces játékidő iszonyatosan feszessé teszi és ez olykor a kárára is megy.

A játékból nagyon keveset láthatunk sajnos és mivel ez teszi ki a cím felét, alighanem arra számítanak sokan, hogy ez hangsúlyosabb lesz, de nem az. Ami pedig a dicsőséget illeti, abból még kevesebb van itt. Ez egy tökéletes felvezetése lett volna annak, ami nem sokkal Rio után következett Koppenhágában, amikor a Heroic megnyerte a BLASTot. Csak azt sohasem láthatjuk majd ilyen megvalósításban. Ha kreatívként csak belegondolok, hogy milyen jó lett volna ezek után látni cadianék hazai győzelmét, ahogy a meccs után ott ünnepel az édesanyjával, miután ezt az érzelmi hátteret tökéletesen megalapozták egyébként a Game and Glory-ban... Őszintén sajnálatos.

De, és ez egy hatalmas DE! A Game and Glory nem rossz, sőt egészen szórakoztató, tele érdekes információkkal és érzelemmel, amit egyébként másképp nem tapasztalhatnánk meg. Vannak hibái, vannak limitációi, de ha úgy tekintünk rá, mint egy pilot, egy bevezető epizód, amivel a készítők igyekeznek eladni a koncepciót, akkor tökéletes. Minden összetevő megvan a sikerhez: a remek felvételek, az érdekes karakterek és a legfontosabb, a személyes hangvétel. Machine narrációja is hibátlan, nem véletlenül az egyik legjobb kommentátor és műsorvezető e-sport szerte. Márcsak az kellene, hogy a BBC berendeljen mondjuk tíz részt ebből 2023-ra és legyen elég játékidő mindenre. Gyanítom, ehhez nem ártana, ha minél többen megnéznék a filmet és a jogos kritika mellett azt is kinyilvánítanák, hogy mennyire hálásak, amiért az ESL-nél végre készülnek ilyen produkciók is a Surf n' Chill nevű csodák mellett.

A Game and Glory teljes egészében megtekinthető alább angol nyelven: