32 csapat, de csak egy nyerhet a végén – jön az ESL Pro League 17. szezonja

32 csapat, de csak egy nyerhet a végén – jön az ESL Pro League 17. szezonja

Tartsatok velünk az ESL Pro League 17. szezonjában is az Esport1TV magyar nyelvű közvetítésein!

CS:GO-ból nem volt hiány az IEM Katowice óta, hiszen az RMR selejtezőkön is olyan nagy neveknek szurkolhattak a rajongók, mint a G2 vagy az Astralis. A tier 1 Counter-Strike azonban csak holnaptól tér vissza igazán! Jön ugyanis az ESL Pro League 17. szezonja egyenesen Máltáról, ahol a korábbi formátumtól jelentősen eltérő, 32 csapatos összecsapást rendeznek a szervezők a következő öt hétben. Ráadásul mindezt magyar kommentár mellett élvezhetjük majd az Esport1TV jóvoltából. De nézzük, mit is kell tudni a tornáról, mielőtt belevágunk az új évadba!

Formátum

Ezentúl körmérkőzéses helyett vigaszágas-kiesési csoportkörökből áll a Pro League első szakasza, szám szerint négy darab nyolcfős csoportot láthatunk majd. Továbbá lesz még egy utolsó esélye is az alsó ágon vesztes csapatoknak a továbbjutásra. Így lényegében nem is double, rögtön triple-elimination lesz az EPL csoportkörében. A legfontosabbat pedig nem is említettük még: minden meccs Bo3 lesz az elejétől a végéig!

A triple-elimination elég sok hibalehetőséget ad a csoportkörökben, de a végén alighanem a legjobbak jutnak majd tovább. Már csak azért is érdemes lesz jól szerepelni itt, mert a rájátszás különböző szakaszai átugorhatóak lesznek teljesítmény alapon. A rájátszásban csoportonként négy csapat folytathatja a versengést, de attól függően kerülhetnek a legjobb 16, 12, vagy 8 közé a felek, hogy hányadik helyen jutottak tovább. Ezt leszámítva ez a szakasz marad a régiben, azaz egyenesági-kieséses formátum lesz – egy bukás és lehet csomagolni.

Csoportok, menetrend

Mint említettük, négy nyolcfős csoport lesz ezúttal az EPL-en, mindegyik öt napon át fog tartani és utána két szünnap következik. Az A jelű csoport holnap délután indul, itt az Outsiders, a G2, a Cloud9, a fnatic, az MIBR, a szétmémelt Evil Geniuses, az Eternal Fire és az IHC csapnak össze. Március 1-jétől a porond a B-csoport versenyzőié lesz. Ez torzsi és a MOUZ rajongóinak külön érdekes lesz, hiszen a katowicei bukásuk óta először léphetnek szerverre az egerek, ráadásul rögtön a Heroic, a Movistar Riders, a BIG, a Complexity a FURIA, az Imperial és a SAW ellen.

Március 8-ától a paiN, a NIP, a FaZe, a Rooster, az OG, a 00Nation, a Grayhound és a dupreeh-t nélkülöző Vitality veszik át a máltai terepet a C-csoportban. Március 15-étől pedig a forZe, a NAVI, a Spirit, az Astralis, a Liquid, a Rare Atom, az ATK és az ENCE játszhatnak az utolsó négy darab kiadó helyért. A rájátszás mához képest egy hónap múlva, vagyis március 21-én indul és 27-én a Bo5 fináléval fog véget érni.

Favoritokról beszélni egyelőre nagyon nehéz, hiszen a világ legjobb csapatai mellett rengeteg ismeretlen vagy idén eddig keveset játszó ötös is helyet kapott a mezőnyben. Persze ott a G2 és a Heroic is a hosszú névsorban, ők állnak jelenleg a tier 1 CS:GO csúcsán. De annyira messze van még az EPL vége, annyit fejlődhet vagy romolhat még minden régi és új felállás addigra! Pont ezért lesz érdemes becsatlakozni a következő öt hét során a Pro League eseményeibe, ahol már-már laboratóriumi körülmények között vizsgálhatjuk a mindenféle csapatokat a Párizs Majorre történő felkészülésükben.

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az ESL Pro League A csoportját élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi menetrend szerint:

Február 22. – szerda
16:00 - fnatic vs MIBR
19:30 - Eternal Fire vs G2

Február 23. – csütörtök
12:30-tól késő estig felső ági meccsek

Február 24. – péntek
16:00-tól késő estig alsó ági meccsek

Február 25. – szombat
12:30-tól késő estig helyosztó meccsek

Február 26. – vasárnap
12:30-tól késő estig helyosztó meccsek

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!