Ismét egy teljes brazil felállást irányíthat majd Fallen.
csapat Hírek
"Sosem voltam egy született tehetség, számomra mindig is kemény munka volt a játék."
Hivatalos megerősítés még egyik játékostól sem érkezett, de a G2 már kezdhet aggódni.
A selejtezőn 128 csapat igyekezett a legjobb nyolcba kerülésért.
Közelít az év vége, így egy négy részes visszatekintőben emlékezünk meg arról, mik is voltak a játék harmadik évének kiemelkedő történései. A második rész a profi világról, csapatokról, játékosokról, versenyekről szól.
A CS:GO első idei Major versenyén már biztosan nem lesz lengyel résztvevő, és igazán számottevő lengyel csapat sincs jelenleg.
Nyugi, azért bombát nem kellett élesben hatástalanítaniuk.
Sokszor túl hamar a tagcseréhez folyamodnak egyes csapatok, míg mások rekord idő óta együtt játszanak.
Új edző és új ötödik a FaZe háza táján.