Meglehetősen furcsa dolgokat állított a FaZe VALORANT csapatáról, pár nappal később el is hagyta őket.
Érdekesség Hírek
Augusztus 6-án elérhetőek lesznek mindenki számára a Scholomance Academy lapjai, de melyek a legerősebbek a közösség szerint?
Ha minden igaz lesz legalább egy valódi játékvezető a FIFA21-ben, és a szemfülesek, most az előnyszabály kapcsán is észrevettek egy nagy újítást.
A számok önmagukért beszélnek, Ashe-nek a második hellyel kell beérnie.
Mint kiderült a Ubisoft kedden mutatja be az új eseményt, és valószínűleg ekkor már mindenki számára elérhető lesz.
Egyelőre az EA Sports csak egyetlen új Ikont mutatott be a közösségnek a FIFA21 kapcsán, de most egy sejtelmes tweet elárulhatta a következőt is.
A kitartás végül meghozta gyümölcsét.
A Ubisoftnál például biztos, hogy minden szótárból ki van húzva a grafikus visszafejlődés.
Egy kisebb Dota 2 esemény, ami iskolapéldája annak, hogyan ne szervezz e-sport versenyt.