A várva várt Overwatch League végre elindult, az előszezonban 1 kivételével minden csapat részt vesz. Ennek apropóján az összes csapatot lehet támogatni az ereklyéik megvásárlásával.
Képes Hírek
Megvannak a negyeddöntők párosításai, miután tegnap este végéhez ért az ESL Pro League döntő csoportköre.
Szinte mindent megkaptunk a kibányászott tárgyakból és járművekből.
Visszatért az egyik kedvenc bunyóm, a Yellow Brick Brawl. Még mindig olyan vicces, mint volt (–ha nem jobb–). Íme öt pakli, amivel tegnap el tudtam szórakozni pár órát.
Van egy játékos a FIFA18-ban, akitől még lehet, hogy a grundon is jobb futballistát találna az ember, már ami a lövéseket és a passzolást illeti.
Új ismétlődő napi küldetés, ami csomagot ad, belépési jutalom-pakkok a HCT alatt, jönnek újra a bajnoki csomagok és persze a 6 ingyen KnC pakk.
Már nem csak egy út áll az Exodia Mage előtt, a Rogue Spellstone erősítése felér egy Priest Questtel, és a fejlesztők egyszerűen kifelejtettek mechanikákat.
A hétvégén landol az új kiegészítő, lehet majd bőszen bontogatni a kártyacsomagokat. Viszont craftolással legyetek türelemmel, elmondjuk miért.
Íme a tabellák állása a hétvége után. 4 csapat meglépett az első osztályban a többiektől, a másodosztályt pedig a sportklubok uralják egyelőre.