Két 7-2 és egy 7-3, ezúttal sem volt szoros mérkőzés, –küzdelem, clutchok, és izgalmak azonban igen.
r6s Hírek
Habár címvédőként vág neki a 2 magyar játékossal felálló PENTA Sports, a változások miatt nem borítékolható a győzelem, bár a rengeteg gyakorlás meghozhatja újfent a gyümölcsét.
Az Outback névre hallgató map a negyedik évad első szezonjával érkezik majd, de már most megtekinthetjük az erről készült bemutatót.
A héten fog lezajlani a Rainbow Six Siege történelmének legnagyobb eseménye. Pár kérdést teszünk fel magunknak, –és meg is válaszoljuk azokat, hogy segítsük a nézőket.
Rengetegen kérdezték, végül pedig leleplezték, hogy milyen zenét is szoktunk hallani a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság közvetítései alatt.
A hatodik héten az első játéknap nem hozott meglepetést, tulajdonképpen minden a papírforma szerint zajlott, –kivéve néhány apró részletet.
Úgy tűnik, hogy a korábbi szivárgások mégsem voltak hamisak, ausztrál kollégák csatlakoznak ugyanis a már így is terebélyes felhozatalhoz.
Két egyoldalú és két kőkemény párharccal indul az ötödik játékhét az MNEB R6 ligában.
A Németországban élő magyar játékos visszakerült a PENTA-hoz, és a legnagyobb pénzdíjazású R6 versenyén bizonyíthat először.