Elképesztően izgalmas 3-0-át és egy maratoni párharcot követhettünk élőben az MNEB K&H Hearthstone bajnokságának harmadik napján!
E-sport verseny Hírek
League of Legends - Tavaly ilyenkor még nagyjából senki nem ismerte őket. Alig egy év leforgása alatt pedig a legnagyobb régió legnagyobb csapatainak kihívója lett ez a tehetséges gárda.
Bo1-ben feszültek egymásnak a BP5 és a HoP játékosai.
A keddet illetően a VP mellett a Team Secretről sem szabad megfeledkezni, mert egyelőre az európai ötös is félelmetesen jónak tűnik.
League of Legends - Az első heti meccsek alapján ezek a hősök voltak a legsikeresebbek és a legkelendőbbek! A profik nem hazudnak a választásaikkal, –nézzük, mi erős mostanság!
Egy gamer, Enzo Bonito gyorsabb volt Lucas di Grassinál a Race of Champions 2019 párbaján.
Végre olyan apró frissítések jönnek, amiknek már rég itt lett volna az ideje.
Az EHOME már a legnagyobbak között is bizonyított, a csoportkör után a rájátszásban is remekül játszottak és ott vannak a felső-ági elődöntőben.
Megvannak az EU és CIS Minor továbbjutói, rengeteg csapat most először fog Majorön szerepelni.