Visszavágtak a törökök, 5-6. helyen zárt a Magyar E-sport Válogatott a Rocket League Eb-n

Visszavágtak a törökök, 5-6. helyen zárt a Magyar E-sport Válogatott a Rocket League Eb-n

Megosztott 5-6. helyen zárt a magyar csapat a kontinensviadalon. Az Európa-bajnok végül Hollandia lett.

2022. május 27-én került megrendezésre a 2022-es E-sport Európa-bajnokság Rocket League versenyének rájátszása. A 8 csapatos playoffon részt vett a Magyar E-sport Válogatott is, miután a török és az azeri válogatott ellen elért győzelmeivel csoportja 3. helyén zárt, így kiharcolta a továbbjutást.

A vigaszágas-kieséses rendszerű rájátszás első fordulójában Szlovákia várt csapatunkra, ahol többen előzetesen a szlovákokat tartották papíron esélyesnek, de a válogatott bizonyította, hogy a mérkőzést bizony füvön játsszák: az első és második találkozót 4-0-ra és 4-1-re nyerték meg. Ezt követően a játék sajnos kicsit visszaesett, illetve a szlovák csapat is rákapcsolt és 2-1 arányban szépítettek a harmadik meccsen. A negyedik találkozón is északi szomszédaink lőtték az első gólt, de erre tudtunk válaszolni, a hosszabbításban pedig eldöntöttük a mérkőzést, így 3-1-es arányban jutottunk tovább.

Az elődöntőben a végső győzelemre is esélyes svéd csapat várt ránk, akiktől a csoportkörben két szoros találkozón maradtunk alul 2-0-ra. Az első találkozón magabiztos svéd győzelem született, ezt követően viszont tudta bőven tartani a lépést a magyar csapat az ellenféllel: a második mérkőzésen viszont a közel 4 és fél perces hosszabbításból sajnos vesztesen jöttünk ki. A harmadik találkozón ellenben sikerült nyerni 3-2-re és összejött a szépítés, de a negyediken lezárt minden kérdést Svédország: 3-1-re nyertek, a magyar válogatott így leesett az alsóágra.

Az alsó ágon a török csapat várt honfitársainkra. Az első mérkőzést a törökök nyerték meg, a következő kettőn viszont sikerült előbb az egyenlítés, majd a szépítés is. A negyedik találkozó után viszont megint a törökök örülhettek, jöhetett a döntő meccs, ahol egy korai góllal az ellenfél szerezte meg a vezetést, ezt viszont a hajrában ki tudtuk egyenlíteni. Nem született döntés a rendes játékidőben, döntő meccs hosszabbítás következett, ahol sajnos a törökök találtak be, így ők jutottak tovább, a magyar válogatott pedig 5-6. helyen végzett az Európa-bajnokságon.

A Rocket League Eb-t pedig végül a holland válogatott nyerte meg, akik a döntőben Svédországgal találkoztak, és rendkívül magabiztos teljesítménnyel, összesen 3 gólt kapva 4 meccsen nyertek 4-0-ra, így Hollandia lett végül az Európa-bajnok.

A Rocket League Európa-bajnokság végeredménye

(Félkövérrel a magyar válogatott, dőlten a házigazda szerepel)

  • Bajnok: Hollandia
  • Ezüstérmes: Svédország
  • Bronzérmes: Spanyolország
  • 4. hely: Törökország
  • 5-6. hely:
    • Szlovákia
    • Magyarország
  • 7-8. hely:
    • Luxemburg
    • Wales
  • 9-10. hely:
    • Azerbajdzsán
    • Monaco

Az Európa-bajnokság Rocket League versenye ezzel véget ért, de maga az Eb viszont nem: május 27-én veszi kezdetét a TEKKEN 7 verseny, melyet az esport3tv Twitch-csatornán követhetsz figyelemmel.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!