Top 5: A PS1-éra legjobbjai, amiket ma is simán újrajátszanánk

Neked melyik az a kedvenc retró játékod, amit ma is bármikor szívesen előveszel?

Még mindig nem tartunk ott, hogy maradéktalanul elégedettek lennénk a gamer piac újrakiadásaival. Minden hónapban kapunk valamilyen reboot- vagy remake-játékot, de az esetek túlnyomó többségében csalódnunk kell. Van azért néhány kivétel, januárban például kifejezetten nagyot szól a Dead Space remake és már akár az is elképzelhető, hogy a trilógia maradékát is felújítják majd. De ott van például a Fable reboot, amitől egyre jobban félünk.

A következő listánk öt olyan játékot mutat, kifejezetten a PS1-érából, amiket minden intő jel ellenére szeretnénk felújított formában látni. Sőt, egyeseket talán látni is fogunk! Előre leszögezem, hogy ez egy szubjektív lista, az én személyes kedvenceim a gyerekkoromból. Másnál egy hasonló lista lehet, hogy tele lenne Final Fantasy-játékokkal, én azokat sosem szerettem, teljesen más irány volt az, amit én anno PS1-en annyira kedveltem.

Kommentek között azonban várom a ti listáitokat is, meséljétek el, hogy mi az kedvenc retró játékotok, amit szívesen látnátok felújított formában.

Dino Crisis 2

Esküszöm nem direkt csináltam, de akaratlanul is úgy alakult ez a lista, hogy tele van Resident Evil klónokkal. Nem csoda, hiszen a '90-es években a csúcsán volt a széria és sokan próbálták másolni. Ilyen volt a Dino Crisis is, ami megtartott mindent ami a Resident evilben jó volt, a remek pályákat, a feladványokat, a felszerelésünk bővítésének ütemezését, csak épp a zombikat dinoszauruszokra cserélte. Nekem a második rész volt a kedvencem és bár pár hónapja voltak pletykák a széria esetleges újraalkotásáról, de ezt azóta sem erősítették meg. Nekem az is elég lenne, ha az akkori grafikával és megoldásokkal, de probléma nélkül játszható lenne az első két rész egy mai PC-n.

Alone in the Dark 4

Bár örök vita dúl, hogy pontosan melyik játék is alkotta meg a túlélőhorror műfajt, az biztos, hogy egy népes tábor szerint az Alone in the Dark volt ez, legalábbis ez a játék volt az, ami lefektette annak a műfajnak az alapjait, amit ma is túlélőhorrorként ismerünk. ÉN gyerekkoromban a 4. résszel találkoztam, ami bizonyos szempontból már kilógott a szériából. Míg az első három epizód egy horrorelemekkel dúsított kalandjáték volt, addig a 4. rész, a New Nightmare már jóval inkább a Resident Evil vonalát követte. Amennyire vissza tudok emlékezni, fiatal éveim egyik legijesztőbb játéka volt, ami sokkal inkább paráztatott, mint bármelyik RE-epizód.

Az már tuti, hogy a széria hamarosan rebootot kap, már láthattuk is a készülő új Alone in the Dark epizódot, ami egyszerre akar majd modern és retró lenni, de egyelőre nem vagyunk meggyőzve arról, hogy ez jól sülhet majd el.

Legacy of Kain: Soul Reaver

És ha már reboot, hol van már a Soul Reaver rebootja? Néhány hónapja a Crystal Dynamics vad közvélemény kutatásba kezdett, hogy szeretnének-e a játékosok újra elmerülni a Legacy of Kain-játékok világában, a válasz pedig egyértelmű igen volt. Óriási kaland volt anno a vámpíroktól hemzsegő fantasy-világ, amit ma is szívesen látnánk, mondjuk egy soulslike játék formájában. Légyszi Crystal Dynamics, valósítsátok meg a rebootot.

Silent Hill

Akárcsak az Alone in the Dark, úgy már a Silent Hill esetében is készül a reboot. A Konami legendás szériája évek óta pihenőpályán van és igazság szerint a 2004-es Silent Hill: The Room óta nem is volt jó Silent Hill-játék. Bár a második rész rebootjának nagyon örülök, én azon kevesek közé tartozok, akik jobban szerették az első részt, nem is értem miért nem azzal kezdik a felújítás sorát. A hangulat a környezet, a feladványok, a történet, számomra sokkal jobban átjött az első részben, még akkor is ha csúnyább volt és a harcrendszeres is jóval unalmasabb.

Nightmare Creatures II

A csúcsra járatva a túlélőhorrorok vonalát, az ötös listámat a Nightmare Creatures II zárja, ami nyomokban ugyancsak Resident Evilt tartalmazott, de jóval pörgősebb és brutálisabb játék volt. Az okkultizmus köré szőtt történet sem volt túl erős, de megadta kellő alapját a játéknak, ami különösebben hosszú sem volt, de a vagány harcok, a menő ellenfelek és Rob Zombie zenéje mégis szórakoztatóvá tette a programot, aminek fejlesztői 2002-ben húzták le a rolót, aligha van esély arra, hogy a Nightmare Creatures valaha is visszatérjen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!