HUNDEN egyszerre volt a Heroic és az Astralis alkalmazottja?

Richard Lewis 101 oldalnyi privát beszélgetést szerzett meg abból az időszakból, amikor HUNDEN át akart igazolni a Heroicból a legnagyobb riválisukhoz, az Astralishoz. A Heroic a történtek miatt pereli a botrányhős dánt.

A méltán elismert brit újságíró, Richard Lewis, tegnap útjára indította „HUNDEN-fájlok” című riportsorozatát, amelyben a többszörösen eltiltott edző és az Astralis közötti kommunikációra derít fényt. Ha emlékeztek még, HUNDENről – aki ezen a ponton a Heroic edzője volt még – 2021 nyarán kiderült, hogy stratégiákat szivárogtatott ki az Astralisnak az IEM Köln előtt. A Heroic ennek tudatában kirúgta a mestert és pert indított ellene szerződésszegés miatt. Nem sokkal később az ESIC vizsgálatba kezdett és eltiltotta őt két évre a dokumentumok megosztásáért. Közben persze dolgozott kicsit okosba' még a koppenhágaiaknak és utána visszatérhetett a banjának elengedése miatt, jelenleg az Astralis edzője vezetőelemzője.

Fél lábbal az Astralisban

A Heroic pere szépen halad HUNDEN ellen közben. Ennek részeként például 101 oldalnyi privát, az Astralis-menedzsmentjével folyó beszélgetés is bekerült a bizonyítékok közé HUNDEN telefonjának és számítógépeinek elkobzása, átvizsgálása után. Lewis ezeket dánról angolra fordítva igyekszik feldolgozni a következő napokban, az első két részből pedig már rögtön ki is derült pár izgalmas információ. Így például megtudhattuk, hogy az Astralis a pletykákkal ellentétben nem a 2021-es IEM Köln környékén kereste meg őt egy ajánlattal, hanem már márciusban, amikor Heroic a coach bug miatt eltiltott edzőt nem használhatta még.

Amit a HUNDEN-fájlok első részéből már biztosan tudunk, hogy 2021. március 8-án Kasper Hvidt (az Astralis sportigazgatója) felajánlott HUNDENnek egy állást edzőként az Astralisnál. Egy március 19-i levélben már egy konkrét szerződésről beszélnek a felek, aminek az első verziója március 23-án meg is érkezett HUNDENhez. Március 31-én egy Hellosign-dokumentum formájában is megkapta azt a dán edző, majd április 2-ra ő és az Astralis CEO-ja, Anders Hørsholt is aláírta azt. Később az Astralis jogi segítséget akart nyújtani HUNDENnek a heroicos szerződésének felbontásához. De eközben a Heroic is visszahívta őt az edzői posztra a lejárt coach bugos eltiltása miatt.

Ez abban a kontextusban rendkívüli, hogy HUNDENnek ekkor még tartott a kétéves szerződése a Heroickal, amit 2020 májusában kötött. Tehát ezen a ponton mindkét szervezettel szerződésben állt az edző. A Heroic pedig csak később, április végén tudta meg, hogy ezek a beszélgetések egyáltalán megtörténtek az Astralisszal – ezt is csak egy „astralisos bennfentes” leveléből.

A következő hónapokban Lewis szerint HUNDEN több különböző feladatot is ellátott az Astralisnak, mert „szilárdan hitt abban, hogy az Astralisnak dolgozik”. Ezen feladatok részleteibe csak egy későbbi részben fog belemenni az újságíró. De annyit előrebocsátott, hogy a bizonyítékok szerint HUNDEN az Astralis alkalmazottjaként cselekedett ezidő tájt és segített játékosokat keresni a CS:GO csapatuk újjáépítéséhez. Ekkoriban már sejteni lehetett, hogy Zonic távozni akar az év végén a szerződése lejártával és vele együtt több játékos is hasonló cipőben van, ezért kiutat keresnek – többen ugyebár a Vitalityben kötöttek ki végül. Tehát a szervezet ezen a ponton a 2022-es felállásán dolgozott már HUNDENnel.

Aztán június 1-jén az Astralis egy újabb, módosított szerződést küldött az edzőnek, amire úgy reagált e-mailben, hogy kivárja, mit ajánl a Heroic, csak utána írja alá. Ezen a ponton még több mint egy hónap volt hátra az IEM Kölnig, amikor elküldte a hírhedt heroicos stratbookot az Astralisnak. Technikailag ekkor nem volt élő szerződése a szervezettel már. Vagy még. Nézőpont kérdése. De az tudható volt, hogy velük szándékozik folytatni a karrierjét, mert ekkoriban jelentek meg az első riportok arról, hogy átigazolhat.

A stratbook

A HUNDEN-fájlok alapján nem egyértelmű, hogy milyen indíttatásból osztotta meg a stratégiákat HUNDEN. De az igen, hogy mi történt ezekkel a dokumentumokkal pontosan a botrány alatt, kinek küldte el és hogyan reagált arra, amikor kiderült a tette. Lewis szerint a Heroic Astralisra vonatkozó ismereteit osztotta meg az Astralis Talent akkori edzőjével, a főcsapatba segédedzőként besegítő Dennis „VNG” Vanggel.

VNG nem nyitotta meg a Google Drive linket és nem is tudta pontosan, hogy mi van benne, így nem lehet mindent kizáróan azt állítani, hogy a szervezet kérte volna meg HUNDENt annak megosztására. De ami biztosan állítható, hogy ezek az anyagok hatalmas előnyhöz juttathatták volna az Astralist Kölnben a Heroic ellen, mert tartalmazott mindent, amit cadiaNék tudtak az ellenfelükről, továbbá azt is, hogy hogyan reagáltak volna pontosan a különböző taktikáikra. A két csapat egyébként játszott egymás ellen a tornán és az Astralis egészen meggyőzően nyert. De tudomásunk szerint nem azért, mert csaltak volna.

A Heroickal folyó perben fontos kérdés, hogy kinek is a tulajdona a hírhedt stratbook. HUNDEN szerint az övé, ezt a VNG-vel folyó Messenger-beszélgetésekben is hangsúlyozta. Persze csak azután, hogy a Heroic játékosai már meglátták, hogy megosztotta az Astralis Talent edzőjével a mappát és VNG kérdőre vonta őt az ezzel kapcsolatos hírek láttán. Egészen addig VNG előtt is titkolózott annak tartalmáról.

A Heroic szerint HUNDEN szerződést szegett, amikor megosztotta a stratbookot, mert az világosan kimondta, hogy az ilyen célból készült anyagok a szervezet tulajdonát képezik. Jogosan merülhet fel tehát, hogy HUNDEN miért titkolózott a dokumentum kapcsán VNG előtt, ha azt akarta, használják fel, valamint azt gondolta, nem tett semmi rosszat? Mivel erre nincs válaszunk, így továbbra sem ismerjük a pontos motivációt az eset mögött. Kasper Hvidt viszont egy későbbi e-mailben kérdőre vonta HUNDENt a stratbook megosztásáért és azt is hozzátette, hogy képesek voltak bizonyítani az ESIC felé: VNG nem nyitotta meg az átküldött anyagot.

Ez pedig inkább afelé billenti a mérleget, hogy HUNDEN személyes indíttatásból cselekedett. Persze ez nem menti fel az alól, amit tett, sőt, vele együtt az Astralis is igen sárosnak tűnik a HUNDEN-botrányban. Pontosan ismerték HUNDEN szerződéses kötelezettségeinek átfedéseit, mégis igénybe akarták venni a képességeit a csapatuk újjáépítéséhez azelőtt, hogy mindez jogilag rendeződött volna. Sőt, nem csak akarták, de a jelek szerint tették is. Ebben a kontextusban pedig nem nehéz belátni, hogy HUNDENnek – ha jogilag talán nem is –, de volt valamilyen elköteleződése az Astralis felé, amelynek tudata afelé billenthette őt, hogy más dolgok mellett ilyen jellegű információkat is megosszon a potenciális munkáltatójával.

Richard Lewis azt ígéri, hogy a HUNDEN-fájlok még folytatódik.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!