Az hagyján, hogy a COVID-19 helyzettel kapcsolatban sem teszik meg a megfelelő óvintézkedéseket, de más téren még nagyobb problémák adódnak.
DOTA2 Hírek
A döntés hátterében természetesen a koronavírus fertőzöttek számának emelkedése áll.
Ráadásul a romániai adatok is egyre rosszabbak a fertőzéssel kapcsolatban, így egyelőre feszülten várja a világ, hogy mi lesz a The International 10 sorsa ebben az évben.
A magyar Dota 2 válogatott olyan tettet hajtott végre, amire nem sűrűn van példa.
Olyan információra bukkant egy adatbányász, amely alapján érdekes következtetéseket lehet levonni.
Egy nagyon szoros első mérkőzés után egy óriási pofon volt a második, de a továbbjutási remény még él a magyar Dota 2 válogatott számára.
Az IeSF világbajnokság európai selejtezőjében két ellenfele lesz Magyarországnak a D csoportban.
Az egyik legújabb frissítésben visszakerült néhány olyan hanganyag a játékba, amely által igazán híressé vált Aldrin Paulo "Dunoo" Pangan.
És egyébként is egy nagyon hasznos és erős hős vált belőle a 7.30-nak köszönhetően.