A Battlefield V rengeteget változik a megjelenés előtt

A Battlefield V rengeteget változik a megjelenés előtt

A bétateszt tapasztalatai sokat segítenek a fejlesztőknek ebben. 

Kicsit már kezdjük sajnálni a DICE fejlesztőcsapatát, hiszen nem elég, hogy hatalmas botrány tört ki a Battlefield V legelső előzetese miatt, valamint előrendelők tekintetében köröket mért rájuk a legnagyobb konkurenciájuknak számító Call of Duty, még az sem tünteti fel őket jó színben, hogy novemberre tolták el a játék megjelenését, ami a legutóbbi bétateszt során elég sok hibától hemzsegett. A srácok viszont megfogadták, hogy egy minden szempontból megfelelő címet fognak összerakni, ezért a korábban már beharangozott izgalmas játékmódok és az elképesztő látványvilág mellett összeszedték a végleges változatot érintő legfontosabb változtatásokat. 


Az egyik legfontosabb újdonság, hogy végre könnyebben kiszúrhatóak lesznek a pályán mozgolódó ellenfelek, amit anno már mi is nehezményeztünk. Egyúttal a játékon belüli új rendszeren is fognak kicsit csiszolni, aminek hála a korábbi részekhez viszonyítva jóval kevesebb töltényt kaptunk és saját magunk gyógyítása sem volt minden esetben könnyen kivitelezhető. Ezért pár supply stationt eltávolítanak a pályáról és a játékosok kezébe adják a döntést, hogy eldönthessék, hova szeretnék azokat telepíteni, ami egyúttal ad némi extra taktikázási lehetőséget is.

Ugyancsak fontos változtatás lesz, hogy a Battlefield V végleges változatában teljesen máshogy fogunk elhalálozni, hiszen katonánk lényegesen gyorsabban fog elvérezni, ami egyfelől azt jelenti, hogy sokkal inkább ki leszünk szolgáltatva csapattársainknak –akik, ha minden jól megy, könnyebben kiszúrhatnak majd minket–, és így a játékmenet is valamivel pörgősebb lesz. Emellett DICE ígérete szerint minél hosszabban vérzünk el, annál gyorsabban tudunk respawnolni, ha végül vérveszteség miatt halálozunk el. 


Természetesen a sokak által kedvelt járműveken is fognak még alakítani, hiszen a novemberben érkező végleges változatban jóval nagyobb kínálattal fogunk találkozni és szerencsénkre lényegesen nagyobb sebzéseket is ki tudunk majd osztani nekik, mint ahogy a bétában már megszokhattuk. Ezt úgy kívánják megoldani, hogy a járművek bizonyos részei tönkretehetőek lesznek, így elkerülhető lesz az a szituáció, amikor egy tankkal valaki szinte a teljes gyalogságon könnyedén átgázol. 

Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos repülőgépekkel sokkal könnyebben lehet majd manőverezni és jóval messzebbről kiszúrhatják majd a már spottolt ellenfeleket, –bár ehhez azért a csapattársak igyekezetére is szükség lesz, ugyanis a béta alatt nagyon kevés játékos használta ezt a funkciót. A repülők erősítése miatt még fontosabb lesz a megfelelő légvédelem kialakítása, különben rendkívül nehéz lesz a csatatéren való boldogulás.


Már a fentiekből is látható, hogy a Battlefield V fejlesztőcsapata tényleg megfogadja az eddigi bétatesztek során kapott visszajelzéseket és ha minden jól megy, akkor egy valóban élvezetes második világháborús játékot fog összehozni. Szegényekre már nagyon ráférne, –ahogy ránk, játékosokra is.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!