CS:GO: Egy év után visszatér a Virtus.pro név!

CS:GO: Egy év után visszatér a Virtus.pro név!

Több mint fél évbe tellett, de végre sikerült meggyőzni a rendezvényszervezőket arról, hogy a VP már nem orosz kézben van, ezért újra használhatják majd a legendás nevet és logót a CS:GO versenyeken.

Már egy éve annak, hogy az ESL és a BLAST is kitiltotta az orosz szervezeteket a versenyeikről. Akkoriban ennek a döntésnek két nagy áldozata volt, a Gambit – akiket hamarosan leigazolt a Cloud9 –, valamint a Virtus.pro, akik azóta is Outsiders néven működtek. Utóbbi szervezettel kapcsolatban rendszeresen beszámoltunk arról tavaly ősztől kezdve, hogy egy örmény vállalkozó hogyan vásárolta meg a márkát és miként próbálja meggyőzni a rendezvényszervezőket a „nem oroszságukról”, de mindidáig kevés sikerrel járt és úgy tűnt, nem is nagyon lesz ebben már változás.

Aztán jött a hír az orosz VK Csoport éves pénzügyi beszámolójáról és egykettőre megváltozott mindenki véleménye a névhasználat kapcsán. Ez ugyanis igen világos bizonyíték volt arra, hogy a tranzakció végbement, az ESL és a BLAST pedig nem ignorálhatta tovább a változást internetes pirospontokért sem. Szerdán a Virtus.pro ennek megfelelően be is jelentette, hogy március 22-től kezdve visszatérhetnek a BLAST versenykörére és így a Párizs Majorön is már a medvés logó alatt fognak játszani Jame-ék. Március 28. után pedig az ESL is Virtus.pro-ként fog hivatkozni a csapatukra. Tehát az ESL Pro League 17. szezonját még nem érinti a változás, de utána minden mást igen.

Azonban az öröm nem lehet teljes még így sem. Az ESL ugyanis Luís Mira kérdésére válaszolva elismerte, hogy az IEM Rio Major és az ESL Challenger Melbourne győztesére továbbra is Outsidersként fognak hivatkozni, hiába volt ott a játékosok mögött mindvégig a szervezet. Egyébként ekörül már volt is egy kisebb vita pár hónappal ezelőtt, amikor a VP vezetősége átvette a Majorért járó trófeát és az ESL megpróbált úgy csinálni, mintha az Outsiders nem csak alternatív név lenne, hanem valódi org. Őszintén, ezért kukacoskodni már több mint gyerekes viselkedés, de ha ettől jobban alszik a szaúd-arábiai tulajdonban lévő cég vezetése, hát legyen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: Virtus.pro

Kövess Minket!