A K&H MN3B LoL bajnokára további kihívások várnak, ugyanis szerepelhet egy 10 000 euró összdíjazású nemzetközi tornán.
Ma, holnap és holnapután szögezzétek a tekinteteket a képernyőkre, érkeznek a K&H MN3B LoL rájátszásának mérkőzései.
A Grosics Alapítvány majdnem meglepte a Puskás Akadémiát, végül azonban utóbbi együttes megszerezte a három pontot és a bajnoki címet, és ebbe még az utolsó meccses vereség is belefért.
A K&H MNEB Sim Liga GTSport bajnokságban az utolsó versenyhétvégére maradt a döntés, és bár voltak parázs jelenetek, végül már az első futam eldöntötte a bajnoki címet.
A WiLD pedig újfent kikapott kétszer, de nem kell félniük a rájátszás kapcsán, bár az elődöntők párosítása nem lesz kedvező számukra.
League of Legendsben a harmadi bajnoki cím lebeghet a Team Plague játékosai előtt, de mire lesznek képesek a Riot Games másik e-sport játékában?
Ha te vagy a legszerencsésebb, akkor az utolsó meccs után egy Cooler Master gamer egérrel leszel gazdagabb.
A négy pontos esély több, mint kecsegtető a Puskás Akadémia számára a K&H MNEB HPCL utolsó játéknapján, de a sorsolásuk nem olyan könnyű.
Ugyan lesz néhány mérkőzés, amit szerdára halasztanak, de még így is egy kiélezett utolsó hétvége jön az alapszakaszban.