A címvédő trió nem tart egyik ellenfelétől sem, ellenben csakis az első hellyel lenne elégedett.
Bár több győzelmet is aratott, de tavaly nem sikerült neki az aranyérem, de idén is nekifutott a sorozatnak, és rögtön az első versenye jól sikerült.
Tigene vezetésével szeretné elhódítani a trófeát az iPon Team Horizon csapata a K&H MN3B VALORANT versenyén.
A MTK nagyot bukott ezen a hétvégén, és nem csak a két vereség fájó, de az első helyet is elvesztették ezáltal.
Thrillerbe illő forgatókönyv mentén alakultak az eredmények a bennmaradás kiharcolásáért vívott rájátszás során.
A K&H MNEB Sim Liga GTSport bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéje ugyan hozott kiélezett küzdelmeket, de a parázs helyzetek végül most elmaradtak.
A Nice Gaming sikerével és a rivális botlásaival átvette a második helyet a tabellán.
Ezen az estén eldől, hogy a 4 csapatból kiknek marad sansza egy hét múlva a bajnoki címért futó küzdelemben.
A Lenovo Legion Honvéd csapata a League of Legends mellett a Riot Games másik e-sportjátékában is ott lesz a K&H MN3B mezőnyében.