Egy izgalmas kupa meccs után, egy rövid ideig tartott a DVTK esélye az első osztálya, de a Puskás megmutatta kié az utolsó hely az élvonalban.
Négyen is harcban voltak szinte végig az első helyért az MNASZ-HUNESZ OAB ötödik futamán.
Ez történt a héten az e-sport világban.
Az első pályán még nagyon szoros volt a küzdelem, és ott úgy tűnt, hogy lehet keresnivalója a Plaguenek, de aztán kiderült, nem ad esélyt nekik a CL-t is megjárt együttes.
Az új lebonyolításu időmérőt Stig nyerte, és először indul az első sorból GernKnudly a szezon során.
Az alapszakaszban bár kikaptak mind a kétszer a Salamandertől, a rájátszásban mutatott teljesítménye alapján méltó ellenfele lehet a Team Plague a sárga-feketéknek, és meglepetésre is képesek lehetnek.
Drámai végjátékban a DVSC Esport jobban koncentrálva végül győzni tudott és ezzel megszerezte a K&H MNEB HPCL tavaszi szezonjának bajnoki címét, pedig alapvetően nem erre készültek.
A Salamander veretlenül jutott be a K&H MNEB döntőjébe, azonban ez még nem jelenti azt, hogy övéké a bajnoki cím, hiszen egy feltörekvő titánokból álló együttes igyekszik meg keresztűl húzni a számításaikat.
Régi-új játékossal erősít a K&H MNEB győztes Budapest Five.