Eddig elég volt az ötödik nap végére a legjobb 14-be kerülni, most viszont még többeknek van esélye bejutni a futamokra, de ehhez egy újabb feladatot is teljesíteni kell.
Az idegek csatáját, a három pályát, és a címvédő elleni ádáz küzdelmet végül a Team Plague nyerte meg, és ezzel jogot szerzett a nagy döntőre, ahol egy még nagyobb feladat vár már a fiatal titán ötösre.
A Team Plague nagyszerű játékkal legyőzte a BP5-ot, és most revanssal készülhet a döntőért vívott csatában a WiLD ellen.
Hiába nyerte meg az első pályát most a BP5, a Plague nagyon precízen és összeszedetten játszva egy elképesztően szoros második pálya után kiütötte a kék-fehéreket.
A negyedik selejtező után Xboxon kialakult a top 16, PS4-en viszont egy további extra torna dönt az egymillió forintos összdíjazású döntő bejutottjairól a pontegyenlőségek miatt.
A rájátszás talán a legérdekesebb párosítással folytatódik a mai este folyamán, ugyanis nem nagyon lehetne kétesélyesebb meccset mondani a Budapest Five és a Team Plague párharcáról.
Ausztráliába látogat a virtuális mezőny, legalábbis az időmérő erejéig, itt kell megfutnia a leggyorsabb körét annak, aki a legjobb 14-be szeretne bekerülni.
Előnyből várta a Nice Gaming az K&H MNEB HPCL utolsó játéknapját, de a DVSC Esport a kiegyensúlyozott és magabiztos játékával végül behúzta a bajnoki címet.
Nagyon szoros volt a küzdelem a top 5-ben, szinte mindenhol 5-6 pontok döntöttek a helyezésekről.