Szép lassan körvonalazódik, hogy mikor számíthatunk Joel és Ellie új kalandjára.
Jogi útra terelte az ügyet és úgy néz ki győzött, de ez a jelenség egyre nagyobb probléma az online térben.
A futballlegenda Toni Kroos bejelentette, hogy a nyári, hazájában, Németországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság után szögre akasztja a stoplisát.
A Microsoft szerint a jövőben fórum bújás és tutorialok helyett a mesterséges intelligencia fog minket vezetni a játékokban.
Természetesen pentával fejezte be a rekordot jelentő mérkőzését Peyz, a Gen.G lövésze.
A rengeteg like mellett kapja az ívet is rendesen – körülbelül 7 ezer like és dislike van az új videón –, de az első kedvcsinálók alapján még korai lenne rögtön eltemetni az új szériát.
Remélhetőleg nem fogy el a játékosok türelme a sok be nem tartott ígéret miatt.
Fordított arányosság figyelhető meg a minőség és a mennyiség terén a gaming iparágon belül is.
Pedig tökéletesen futtatta az összes játékot.
Már az is kiderült, hogy melyik várost szemelték ki a szervezők 2025 első Majorére.
Legendás alakok szólalnak meg a 10. évfordulós League of Legends-videóban.
Nem csak hibátlanul zárta a második napot, de még a mentorát is sikerült két vállra fektetnie a 21 éves Vén Balázsnak.
A Riot Games nem kegyelmez, egyenesen a számítógépeit bannolja a csaló játékosoknak.
Ez garantáltan megadná az alaphangulatot.
A Take-Two Interactive CEO-ja szerint a GTA 6 egy rendkívüli cím, ezért nem elég, ha csak a bugokat gyomlálják ki belőle.
Kiszivároghatott, hogy mikor válik elérhetővé a Microsoft legújabb konzolja.
Kilencedik alkalommal adták át a K&H „Az Év E-sportolója 2023” díjakat. Évről évre azok a magyar sportolók jogosultak az elismerésre, akik hazai vagy nemzetközi csapatban képviselik a sportágat. Idén 18 kategóriában vehették át érdemeiket a digitális sport legjobbjai.
Egy rejtett üzenetet is tartalmazott az egyik legújabb kedvcsináló.
Már háromszor állt fel a MOUZ a ranglisták dobogójára, de most végre a legfelső helyet bérelhették ki maguknak.
Akár ilyen is lehetett volna az EA Mandalóri-játéka, ha nem kaszálják el.
A futballlegenda Toni Kroos bejelentette, hogy a nyári, hazájában, Németországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság után szögre akasztja a stoplisát.
A Take-Two Interactive CEO-ja szerint a GTA 6 egy rendkívüli cím, ezért nem elég, ha csak a bugokat gyomlálják ki belőle.
Hamarosan egy Gollam történetét elmesélő filmmel bővül A Gyűrűk Ura univerzum, ezért felelevenítettük az eredeti trilógiát.