A Liquid alappillére, aki StarCraft 2-vel kezdte pályafutását - HLTV Top 20

A Liquid alappillére, aki StarCraft 2-vel kezdte pályafutását - HLTV Top 20

ELiGE-t ítélte meg a tavalyi szezon 8. legjobb játékosának a HLTV.

Nem egy mai csapat már a Liquid, 2015 óta az amerikai alakulatnál is számtalan játékost láttunk már. Egy biztos pontja volt mindig a csapatnak, Jonathan "EliGE" Jablonowski, akit most 2020 nyolcadik legjobb játékosának választott a HLTV.

ELiGE is azon kevesek egyike, akik igazából csak a CS:GO-ban könyvelik el karrierjüket. Bár ő is játszott már az 1.6-tal is, komolyra csak a CS:GO megjelenésével váltak a dolgok, előtte inkább a StarCraft 2-vel próbálkozott. Első, valamire való csapata az eLevate volt, ahol gyorsan nagy nevet szereztek maguknak az amerikai mezőnyön belül.

Nem töltött sok időt a csapatnál, 2015 márciusának végén már szerződést kapott a Liquidnél, ahol akkor jelenlegi csapattársa, NAF helyére került. Nagyon hamar kellett alkalmazkodni és bizonyítania, hogy megállja a helyét, októberben már a kolozsvári DreamHack Majorön is részt vett.
Az igazi áttörés viszont 2017-ben volt, miután elhagyta a csapatot s1mple. ELiGE szárnyalni kezdett, gyakorlatilag hibátlan meccseket, versenyeket, évet zárt, akkor már nem csak Amerika, de Európa legjobbjaival szemben is. Pár hét múlva lesz 6 éve, hogy a Liquid ötösét erősíti, a 2015-ös csapatból egyedül ő és NAF tagjai a mai napig is a Liquidnek. Ez idő alatt számtalan szép eredmény fűződik a nevükhöz, SuperNova Málta, cs_summit 2, ESL One: Köln, ESL Pro League 9. szezon. Mind-mind olyan verseny, ahol ELiGE és a Liquid volt a legerősebb.
2020 már a negyedik év zsinórban, hogy ELiGE a legjobb 20 játékos közé lövi magát. 84.2-es átlagos, körönkénti sebzésével a 4. legjobb volt tavaly a statisztkán belül, nehéz volt megállítani őt az entry fragek gyűjtésében is, a körök 76%-ban pedig biztosan lőtt minimum egy fraget. 

2020 legjobb 20 játékosa a HLTV listáján:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések