HLTV Top 20: A Villám is befutott a listára

2022 legjobb újonca egészen a 7. helyig menetelt tier 1-es karrierjének első évében!

Folytatódik a HLTV Top 20 leleplezése, méghozzá azzal a m0NESYvel, aki 2022 során a karrierjében először játszhatott tier 1 csapatban és az év végére nemcsak első nagy tornagyőzelmét, de MVP-medálját is megszerezte. A gyors flickjei miatt gyakran csak a Villámként (Flash) becézett játékos tehetségét – nem túl meglepő módon – a stábunk többsége is elismerte a tippelős játékunkban.

M0nesy #7

M0NESYről kevesen tudják, de ötéves korában már 1.6-ozgatott otthon, amíg az idősebb testvérei odavoltak LAN-ozni és szabad volt a család egyetlen számítógépe. Pár év múlva már úgy kellett küzdeni vele, hogy mindenki használni tudja a gépet, mígnem 2015-ben megkapta első saját laptopját. Az akkor 10 éves játékos immáron CS:GO-ban mászta a ranglétrát és gyorsan el is érte a hőn áhított Global Elite szintet.

Két év múlva már 10-es volt FACEITen. Igaz, ekkoriban 10-12 órákat is játszott naponta – a szülei elégedetlenségére. 14 évesen pedig először játszott hivatalos, a HLTV által is rögzített mérkőzésen, többek között a mai Cloud9 és a Virtus.pro magjai ellen, ami után egyenes út vezetett a NAVI Junior programjába, majd a G2-ba.

17 évesen m0NESY már tier 1 tornagyőztes és MVP-tulajdonos a BLAST Premier World Finalön elért bajnoki címet követően. A 2022 elején a G2-ba igazoló orosz játékos elképesztő évet tudhat maga mögött egyénileg, ami tele volt örömmel és sikerrel, de keserűséggel és bukással is. Persze ez egy percig sem szegte a kedvét, hiszen tudta, hogy mire vállalkozott. Ennek megfelelően minden elvárást túlteljesített az év során. Ezt a statisztikák és az előkelő Top 20-as helyezés is igazolják: az év egyik legjobb AWP-seként számtalan fraggel, clutch-körrel és az év legmagasabb nyitópárbaj győzelmi arányával járult hozzá csapata teljesítményéhez.

MERÉSZ TIPPEK

A HLTV szokásához híven megkérdezte a játékosokat, hogy 2023-ban szerintük melyik újonc fog marandót alkotni. M0NESY is beállt azon játékosok hosszú sorába, akik headtr1ckre szavaztak ebben a kategóriában. Eddig is nehéz volt komolyan venni az ukrán AWP-sre leadott voksokat, hiszen tudni lehetett, hogy a NIP-be megy, hetek óta vele van tele a sajtó. De m0NESYtől ez még annyira sem merész, mint a többiektől, hiszen együtt játszottak a NAVI Juniorban 2020 során. Nála jobban csak headtr1ck maga tudja, hogy mire képes!

A HLTV TOP 20 EDDIG

20. Jame
19. yuurih
18. Spinx
17. frozen
16. b1t

15. YEKINDAR
14. huNter-
13. rain
12. blameF
11. Twistzz
10. stavn
9. kscerato
8. ropz
7. m0NESY

Borítókép: HLTV
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!