Hirdetés

Észtország legjobbja, aki egy napon a világ legjobbja is lehet - HLTV Top 20

A V4 Future Sports Festival bajnok, ropz lett a tavalyi év 7. legjobb játékosa.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Scheff Konyhája

Scheff Konyhája: World of Tanks

Hirdetés

Robin "ropz" Kool sem az a játékos, akinek korábbi csapataival lexikonokat lehetne megtölteni. Gyakorlatilag a semmiből robbant be a profik közé a sokszor hallgatag, kívülről félénknek tűnő srác, aki aztán évről évre nagyobb fejeseket oszt a veteránoknak.

Sőt, ma már azt is elmondhatja magáról, hogy hazájának legeredményesebb CS:GO játékosa. Ami különösen érdekes, ha belegondolunk abba, hogy 2014-ben, 15 évesen CS1.6-tal és Call of Duty játékokkal ütötte el az idejét, a CS:GO létezéséről gyakorlatilag nem is tudott. Barátai hívták fel rá a figyelmét, hogy az 1.6 után már játszható a Counter-Strike egy újabb remek verziója. Onnantól pedig már nem volt megállás.

2016-ban számos kis mixben megfordult, amik mellett az év végére bejutott FPL-be is. Ott figyelt fel rá igazán a világ és a mousesports is, akik 2017-ben, kezdőként, minimális versenytapasztalattal le is igazolták őt. A 2017-es DreamHack Open Tours versenyén mutatkozott be LAN körülmények között és gyakorlatilag azonnal alkalmazkodni szokott. Nem ijedt meg a helyzettől, sem az ellenfelektől, lurkerként több nagy csapatot is az őrületbe kergetett, ahogy teszi azt rendíthetetlenül még ma is.
Hiába viszont a fiatal tehetség, a csapat eredményei elmaradtak a vártaktól, így nem sokkal később jöttek is a cserék. Sok játékos cserélődött ropz körül, benne viszont mindig bízott annyira a csapat, hogy nem engedték el egyszer sem. Az utóbbi években nemcsak, hogy jónéhány szép kupát sikerült bezsebelniük, de még Budapestre is ellátogattak. Ropz és az akkori mouz megnyerte a 2018-as V4 Future Sports Festival CS:GO versenyét, 2019-ben pedig a 3-4. helyen végeztek.
2020-ban nagy reményekkel vágott neki a szezonnak a csapat, a karrigan, woxic, ropz, frozen és chrisJ ötösben sokan láttak potenciált és igazából volt is, csak éppen nagyon hektikusan. Másodikok lettek az ESL Pro League 11. szezonjában a tavasszal, utána viszont hatalmas mélyrepülés következett. Az EPL következő felvonására ismét összekapták magukat, de a temérdek IEM, ESL One és DreamHack versenyen nem tudtak bizonyítani.
Ettől függetlenül ropz mindig kihozta magából a legjobbat. A lejátszott pályáinak több, mint 75%-án végzett pozitív HLTV értékeléssel, tavaly ő volt a harmadik legtöbb fejlövést osztó profi, +604-es K/D aránnyal zárta az évet és EVP díjat zsebelt be az ICE Challenge, a DreamHack Masters Winter, az EPL 11 és az EPL 12 versenyeken is. Ezzel 2019-hez képest 3 helyet javított és 2020 7. legjobbja lett a HLTV szerint.

2020 legjobb 20 játékosa a HLTV listáján:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • Ghostrider 1 hónapja
    jóók
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    GG a mouse legjobbja volt.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés