A kétórányi magyarázkodás közben a díjakra is jutott idő a HLTV díjátadóján

A kétórányi magyarázkodás közben a díjakra is jutott idő a HLTV díjátadóján

Tegnap este először egy koppenhágai stúdióban, élő műsorban leplezte le a HLTV 2021 három legjobb játékosát. De vajon megért ennyi hűhót s1mple borítékolható első helye? Élménybeszámoló.

A HLTV legjobb játékosokat rangsoroló Top 20-as listája 2010 óta van velünk. Viszont a formátum, miszerint január elejétől kezdve naponta jelenik meg egy-egy cikk, kezdett már ellaposodni. A megoldást pedig egy díjátadó ceremóniában látta meg a HLTV, ahol a legjobb három játékos sorrendje élő műsorban derül ki. Szombat este 19:00-tól indult az első ilyen alkalom, amit pedig biztosan tudtunk előtte, hogy s1mple első lesz, ZywOo és NiKo pedig a második helyért küzdenek, de a francia tűnt esélyesnek, mert ha rászűrünk a HLTV-n a top 10 elleni meccsekre, ezt dobja ki a gép. Innentől kezdve a kérdés nem is a top 3 kiléte vagy sorrendje volt, hanem a produkció. Vajon van-e értelme ennek a felhajtásnak a borítékolható eredmények ellenére is? Ki tudnak-e tölteni ezzel kettő egész órát hasznosan, ahogyan azt előzetesen beígérték?

A műsort Freya Spiers brit műsorvezető-riporter nyitotta meg, aki elárulta, nem csak a legjobb játékost, de a legjobb csapatot is díjazni fogják (vagyis a NAVIt). Ezután rögtön átvonult a színpadról egy pár kanapéhoz, ahol Chad "SPUNJ" Burchill, Milan "Striker" Švejda és Zvonimir "Professeur" Burazin várta - vagyis a HLTV Confirmed bejáratott csapata. A kényelmesnek tűnő, egyszerű setting ellenére nem nagyon húzták az időt, már ha a versenyről versenyre évösszegzést nem vesszük annak. 10 perc alatt eljutottunk a Cloud9 éveleji feloszlásáig. Freya és SPUNJ profin, gördülékenyen, átgondoltan haladtak a témákkal, de azért komoly időrendi ugrálások voltak a HLTV-sek részéről, ami néha megbontja ennek a résznek a dinamikáját.

Sebaj, úgyis mindenki azért nézi ezt az egészet, hogy NiKo vagy ZywOo lesz-e a második a végén, nem azért, mert fogalmuk sincs mi történt tavaly - gondoltam én. 20 perc után eljutottunk az EPL 14. szezonjának döntőéig és a gránátos CS:GO frissítésig, de ezekről nem tudtunk meg semmi érdekeset azon kívül, hogy SPUNJot nem tudta egy néző meggyőzni az M4A1-S metáról, de később belátta hibáját. Említésre kerültek az év végi nagy versenyek is, mint a PGL Major Stockholm, a BLAST Premier Fall Final és World Final, de aki elemzésre számított az erőviszonyok vagy a szétesőben lévő felállások kapcsán, az nem kapott szinte semmi olyat, amire magától ne jöhetett volna rá.

Futottak még

30 perccel a műsor indulása után eljutottunk végre a fontos kérdésig: hogyan dönt a HLTV a helyezésekről? Idén az online éra miatt még több kritika érte őket olyan választásokért, mint ropz 18. helye, electroNic 7. helye, vagy a Gambit által megszerzett 4-5-6. helyek. Ennek demonstrálására előhúztak egy Ax1Le vs electroNic grafikát, amiből megtudtuk, hogy előbbi online jobb volt, szerzett MVP-t is. Ami lehet könnyebb, ha nem hívják valamelyik csapattársadat s1mplenek, de ez nem került szóba.

A másik nagy kérdés az elmúlt hetekben frozen és TeSeS hiánya volt a listáról. Mint megtudtuk, ők a 21. és 22. helyen állnak azon a belső használatra szánt 100 legjobb játékost tartalmazó listán, amiből végül a legjobb 20-at publikálják. Jó tudni. Ekkor már a műsoridő 45. percénél tartottunk, és mit ne mondjak, ez az első panel igen jelentéktelenre sikerült, nem kaptunk semmilyen kontextust arról, hogy akkor a top 3 játékos ezt vagy azt csinálta az évben, és ilyen skillje meg olyan csapattársa van, de legalább a "miért nem került be X játékos" kérdések után végre jöhetett a főesemény: a díjátadó.

Legjobb csapat

Az első díj a legjobb csapatnak járt, itt a jelölt csapatokról láthattunk egy összeállítást. A Gambit és NAVI versenyeztek ezért a címért, de vajon melyikük nyerhette meg? Mielőtt biztosítanék mindenkit arról, hogy a NAVI, kitérnék arra, hogy a hanggal néha voltak bajok a streamen, a videók ordítottak, a műsorvezetők suttogtak. Viszont a NAVInak ezúton is gratulálunk a megérdemelt címért! A CEO-juk előre felvett bejelentkezése kellemesen jóra sikerült, tele easter eggekkel (m0NESY átigazolási díj feliratú aktatáska tele pénzzel) és odaszúrásokkal az Akumának, a G2-nak és mindenki másnak. Így kell ezt csinálni, egyértelműen az egész műsor csúcspontja volt ez a két perc.

Év highlightja

Ezt követően jöhetett az év highlightja díj, így a műsor eddigi 50 perce alatt már vagy negyedjére nézhettük meg cadiaN 1v4 clutchját a Heroic vs Gambit EPL 13. döntőből. Továbbra is kiváló jelenetsor, meg kell hagyni, de nem túl fair egy ennyire lehetetlen clutchot összevetni bármi mással, refrezhnek és nicodooznak esélye sem volt a győzelemre ez ellen.

Ezen a ponton azért felmerült bennem egy rosszmájú kérdés. Azért csak dánok voltak versenyben ebben a kategóriában, mert legalább egy profi játékost szerettek volna személyesen is megvendégelni a valódi tét nélküli díj kapcsán a Dániában lévő stúdióban, vagy a szerencse hozta így? Mindenesetre is, cadiaN személyesen vette át a díjat, ami egy kis beszélgetéssel társult. Neki is feltűnt a furcsa egybeesés, bár ő a HLTV dán eredetét sejtette mögötte. Élő adásban sajnos nem igazán lehetett élvezni ezt a részt, ugyanis valamilyen Twitch/HLTV technikai probléma miatt néha megállt a stream (a VOD-on már hibátlan, élőben csak valami twitches kép jelent meg ilyenkor). Amikor helyreállt, akkor cadiaN kézbe vehette a díját, és kapott egy kis lehetőséget arra, hogy megtippelje a top 3-at: s1mple, NiKo, ZywOo az ő sorrrendje, de ha fordítva lesz a második hely, azt is elfogadja.

A következő oldalon folytatjuk a top 3-mal és a helyezésekkel!

A Top 3

Egy órányi műsor után jöhetett volna a fő attrakció, vagyis a top 3 díjátadó, de ismét technikai probléma ütötte fel a fejét, nem sikerült lejátszani egy összeállítást. Másodjára már ez is összejött, természetesen 10x hangosabban, mint a beszédhang, de mire véget ért, nem a három játékos fogadta a nézőt, hanem egy kék háttére írt felirat: a top 3-at hamarosan leleplezzük, ne menj sehová!

Közben érdemes megjegyezni, hogy az érdeklődés meglepően nagy volt, 60 ezren követték az eseményt az elejétől a végéig. 10 perc szünet után visszatért Freya és SPUNJ a képernyőre, és nem is húzták az időt, egy percen belül leleplezték NiKot mint a harmadik helyezetett. Tehát el is dőlt, hogy ZywOo a második, s1mple az első, köszönjük a figyelmet, gratulálunk mindenkinek!

Na jó, még mindig volt hátra legalább 50 perc a műsorból. NiKo (és később a többiek is) távolról jelentkezett be, kapott is egy valóban jó kérdést: képes lesz-e valaha az elsővé válni riflerként, amikor az AWP ennyire hatásos fegyver? Szerinte nem, de azért megpróbálja majd, és idén még keményebben fog dolgozni. Természetesen ZywOo követte a bosnyák játékost mint a második helyezett, gyakorlatilag azonnal. A hozzá szegezett kérdés pedig arról szólt, hogy 2022-ben visszaveszi-e majd az első helyet s1mpletől. A tőle megszokott módon kitérő választ adott, "nem tudom", "nem gondolok rá", "igen, nem, talán" voltak a kulcs kijelentések tőle.

Már csak s1mple maradt, aki ugye még január elején kitweetelte, hogy ez egy unalmas várakozás lesz a címért. Erre utalt az interjú kezdésében is, amikor "váratlannak" nevezte a díjat. Megkérdezték tőle, ki ellen játszana a legszívesebben az új felállások közül, a választása pedig a G2-ra esett m0NESY miatt, izgalmas párbajokra számít a NAVI Junior korábbi sztárjával.

A díjak átadása után visszatért a magyarázkodó panel a HLTV Confirmed csapatával. Igazából ennek a szükségessége is felveti, hogy valami nem teljesen működik a HLTV Top 20-szal kapcsolatban, de itt tényleg szükség volt rá, mert sokak számára NiKo teljesítménye egész évben meggyőzőbb volt, mint ZywOo-é. Nos, a három játékos közötti rangsort a ratinggel magyarázták. NiKonak nagyon erős volt a 4. negyedéve, de az év első felében, amikor AWP-zett, sokkal le volt maradva az első kettőtől.

Emiatt meg kellett indokolni azt is, ha ennyit nyom a latba a rating, akkor sh1ro hogyan lett negyedik, hiszen az orosznak sokkal jobb volt az átlagos értékelése egész évben. A választ az impactben, vagyis a meccsek során kifejtetett hatásban kell keresni, a top 3 ebben nagyon kiemelkedő volt a többiekhez képest, ezért esett ki ebből a diskurzusból sh1ro. Ezt kiegészítették azzal, hogy sh1ro ratingjében nagyon sokat jelent az alacsony halálozási arány (dpr) is, míg a többiek impacttel érik el ezeket a számokat. Lehet vitatkozni ezekkel az érvekkel, meg furcsán hangzik a rating és rating közti különbség indoklásként, amikor ezt a mindenek felett álló mérőszámnak tartják máskor. Lehet a műsorban is jobban jött volna át az egész magyarázkodás, ha nem úgy adják elő, mintha tévedhetetlenek lennének és bármi más felvetés nevetséges. Semmi gond nincs azzal, sőt adja magát, ha a HLTV a HLTV alapján ad díjakat, csak ne lássunk bele ennél több értéket.

A műsor vége lassan közeledett, pedig 1 óra 40 percnyi közvetítés után a HLTV Top 20 témát már teljesen lezárta a panel. Beszéltek még egy kicsit a cikkekben megnevezett fiatalokról, SPUNJ például torzsira lesz igazán kíváncsi idén. De amikor már ez is teljesen kifulladt, még mindig hátra volt 20 perc a műsorból. Szóval a 2022-ben várható versenyekről, a naptárról beszélgettek még 10 percig, amiből kiderült, hogy valamikor bejelentik majd a Majort, és király lenne, ha Katowicében kerülne erre sor. Ezután debütált a 2021-es Top 20 highlight fragmovie, ami a korábbi évekhez képest jelentősen jobb produkciós minőséggel bír, és remek lezárása volt egy olyan műsornak, ami legalább egy órával hosszabb volt a kelleténél. Ezt érdemes csekkolni mindenképp:

Sikeres volt, nem jó

Összegezzük a látottakat. Volt-e értelme ennek az egész felhajtásnak a borítékolható eredmények mellett? Nem igazán, de 60 ezer ember azért csak bekapcsolódott, szóval ha egy év múlva szorosabb lesz a verseny a legjobb három között, akkor ez a formátumváltozás még jó is lehet hosszútávon. De hogy kétórás műsort tervezni teljesen felesleges ezért, az tuti. Az első 40 percet egy rövidebb, kommentárral ellátott videós összeállításban is le lehetett volna tudni, rögtön vagy fél órát spórolva a nézők idejéből. Mert egyszerűen nem sikerült úgy összefoglalni az évet, hogy az érdemi elemzésnek hasson, inkább csak felsorolták mi történt.

A technikai hibák az első órában szintén sokat elvettek a díjátadó fényéből. SPUNJ úgy fogalmazott egy ponton, hogy "nincs CS:GO esemény ezek nélkül". Ha mindenképp kétórás a műsor, akkor több tartalom vagy több díj kell, mert a beszélgetős panelek nem igazán működtek. Vagy esetleg olyan emberek kellenek, akik jobbak, szórakoztatóbbak ebben a környezetben, mert klasszikus értelemben "show" nem nagyon volt, csak egyik dolog jött a másik után, és nem lehetett tudni mi következik majd.

A valódi probléma viszont az, hogy a fő attrakció a kétórás műsoridőből kevesebb, mint 10 percet töltött ki. Ebben közrejátszott, hogy nem tudtak a helyszínen megjelenni a top 3 játékosok (összehasonlításképpen, cadiaN annyi ideig szerepelt, mint ők hárman együtt). De nem lehet ezzel a kifogással kibújni az alól, hogy ünneplés helyett miért lett egy kétórás magyarázkodás az egész díjátadóból. A rendezvények epic hype-videóinak hangulata hiányzott innen fájóan, ehelyett csak a játékosok HLTV-adatlapjából kaptunk felolvasó estet. Tudták, hogy mindenkit ZywOo és NiKo helyezése érdekel, mégsem próbáltak erről lehúzni néhány bőrt videókkal, promókkal, csak simán odaadták a díjat, megmagyarázták, lapoztak.

Valamikor félúton az adásban Freya a CS:GO Oscar-díjának hívta a rendezvényt, amivel saját magát is meglepte, de engem is. Ha arra gondolt, hogy olyan presztízse lenne, akkor értem mire gondol, de azért ott inkább ünnepelni szoktak. Vagy legalábbis úgy csinálnak, mintha. Sem NiKot, sem ZywOot nem hatotta meg a dobogós helyezés, ami érthető. Az Oscar-díjas párhuzam helytállóbb úgy, hogy négyszer hosszabb volt a műsor, mint aminek valójában lennie kellene. Mert a kezdeményezés jó, maga az elképzelés is már egyértelmű előrelépés az egyszerre közzétett cikkekhez és néhány Twitter-poszthoz képest, de a felsorolt problémák kiküszöbölésével még jobb lehet: valami olyasmi, amibe érdemes lehet bekapcsolódnia még azoknak is, akik nem követik a napi eseményeket a játék körül, de szeretnének kapni egy méltó összefoglalást, lezárást.

A HLTV TOP 20 2021-ben:

Borítókép és további képek: HLTV.org

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!