ZywOo utolérte GeT_RiGhTot és coldzerat!

ZywOo legrosszabb pillanatában is köröket ver más játékosok legjobb teljesítményére.

Emlékeztek még 2018 közepére, amikor ZywOo még csak a londoni FACEIT Major showmeccsén tűnt fel? Persze már akkor is mindenki azt várta, hogy mikor robban be a legjobbak közé, de akkor is elmondható, hogy két és fél évvel ezelőtt ZywOo még csak álmodott a tier 1 mezőnyéről.

Szerencsére nem kellett sokáig várnia, a Major után egy hónappal a Vitality le is igazolta őt, ráadásul nem akármilyen körülmények között. Akkoriban ZywOo az aAa vagyis az against All authority csapatában játszott és bár mindenki őrült nagy tehetségnek tartotta, senki sem volt annyira bátor, hogy lecsapjon a fiatal játékosra. 

Egyedül a Vitality élt a helyzettel végül és milyen jól tették. Idő kellett míg összeért a csapat, de tavaly bebizonyították, hogy bizony ott a helyük a legjobbak között, ott a helyük minden versenyen az élmezőnyben és jelenleg ha van olyan csapat, amelyik meg tudja szorongatni az Astralist, akkor az a Vitality.
ZywOo pedig a világ legjobb játékosává nőtte ki magát, ráadásul nem is első alkalommal. 2019-ben is őt választották a legjobbnak, amivel beállította GeT_RiGhT és coldezra rekordját, akik 2013-ban és 2014-ben valamint, 2016-ban és 2017-ben voltak a legjobbak.
Nem is kell sokáig ecsetelni eredményeit és statisztikáit, már önmagában az is elmond mindent, hogy legrosszabb formájában az ESL One: Köln döntőjében volt tavaly, de még akkor is 1.11-es HLTV értékeléssel zárt.

2020 legjobb 20 játékosa a HLTV szerint:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!