Van néhány cím, amit sohasem felejtünk el, de nem éppen pozitív értelemben gondolunk rájuk.
Óriási fejlődésen ment át a Cyberpunk 2077, ami mára már a világ egyik legjobb játéka!
A játékosok azért könyörögnek, hogy a Bethesda inkább ne adjon ki frissítéseket a Fallout 4-hez.
Bőven van mit feldolgoznunk az elmúlt napok eseményei alapján.
Nem hozta a vártakat 2024 első negyedévében a The Finals, a játékosok nem kérnek a rombolós FPS-ből.
Nyakunkon az évadváltás, aminek az előszele már el is ért bennünket.
Egy várva várt játékot néhány forintért ki lehet próbálni, de a további címek is megérnek egy misét.
Hogy álltok a GZW-ben? Hány halált sikerült már összeszedni?
A G2 lövésze több halálos fenyegetést is kapott a T1 elleni összecsapásuk után.
Előre szólok, hogy nehéz lesz döntenetek a játékok között.
Gyorsan túllépett a sakkon Elon Musk agyba ültethető chipjének első tesztelője.
Freya Allan bevallotta, hogy nagy kihívást jelent számára a gondolatot, hogy még két évadot el kell készítenie a Netflix sikersorozatából.
Avagy ez történt volna, ha a Dűnében a Bene Gesserit a tökéletes Counter-Strike 2 profit akarta volna kinevelni.
Forog a The Last of Us második évada, 2025-ben lesz a premier!
Nem csak a videójátékok terén számíthatunk nagy durranásokra, ha a Silent Hill franchise-ra gondolunk, hiszen a filmes irány is újfent formált ölt.
Készülj fel egy nem hétköznapi utazásra, már ha lesz kedved megnézni a teljes verziót a 'kedvcsináló' után.
Még a tavalyi év legjobb AAA-kategóriás címeivel is versenyre kelt a GTA 5 eladásokban.
Ha egy kis Assassin's Creeddel ütnéd el a hétvégéd, akkor jó helyen jársz!
Képesek lesztek ellenállni a Zedek könyörtelen támadásainak vagy elveszítitek az összes pénzeteket?
Ha ez egyszer elkészül, akkor soha többé nem fogunk unatkozni.
Frankenstein szörnyének hangzik a Valve új játéka az azt megszellőztető adatbányász elmondása alapján.
Az Assassin's Creed Shadowszal kapcsolatos remek híreket majdnem keresztülhúzta egy pletyka, miszerint internet kell majd hozzá egyfolytában.
Egy újabb gyöngyszem a magyar stúdió boszorkánykonyhájából.