Minden, ami az ESL Pro League 17. szezonja során eddig történt

Minden, ami az ESL Pro League 17. szezonja során eddig történt

Tartsatok velünk az ESL Pro League 17. szezonjában is az Esport1TV magyar nyelvű közvetítésein és húzzátok be a FACEIT dropokat!

Február 22-én végre elindult a gyökeresen megújult ESL Pro League! A csoportkörrel a hátunk mögött már csak a rájátszás maradt hátra, a torna pedig továbbra is igen nyitottnak tűnik – nem kis részt a továbbra is 16 csapatból álló mezőny miatt. Torzsi és a MOUZ ugyebár elérték a rájátszást, miután a B-csoportban bizonyítottak a csalódást keltő IEM Katowice után. A legnagyobb meglepetés viszont egyértelműen a Movistar Riders volt eddig, akik a BIG-et is kiejtve jutottak tovább a következő szakaszba. De alighanem a NIP kiesése is mély nyomot hagy majd a svéd rajongók lelkében. Ahogyan az Astralis búcsúja is a dánokéban, hiszen ők már a tavalyi IEM Köln óta nem jutottak be tier 1 torna rájátszásába.

Az EPL tehát rengeteg izgalmat hozott eddig és még biztosan sokat rejt magában. A következő egy hétben is napról napra bontakoznak majd ki előttünk a 2023-as erőviszonyok és a legegyszerűbben ebben a folyamatosan frissülő cikkünkben követhetitek ezt – érdemes lesz tehát gyakran visszanézni az összefoglalókért, interjúkért, egyéb EPL tartalmakért.

Formátum, FACEIT pontok

Az ESL Pro League csoportköre idén egy új, triple elimination formátummal tért vissza, a csapatok száma pedig a duplájára, azaz 32-re nőtt. Ez elég jó meccseket hozott a korábbi körmérkőzéses lebonyolítással szemben, nemsokára pedig azt is láthatjuk a gyakorlatban, hogy mit eredményez a 16 csapatosra bővített, több részre bontott, egyenesági kieséses rájátszás! A következő napokban tehát még több izgalomra számíthatnak azok, akik bekapcsolódnak a magyar nyelvű közvetítésbe. Ráadásul még FACEIT pontokat is gyűjthettek, amiket mindenféle értékes nyereményekre válthattok be.

Az A-csoport eseményei

A B-csoport eseményei

A C-csoport eseményei

A D-csoport eseményei

A rájátszás ágrajza

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az ESL Pro League rájátszását élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit FACEIT pont dropok kíséretében Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi menetrend szerint:

Március 21. – kedd
15:30 - FURIA vs fnatic
19:00 - NAVI vs 00Nation

Március 22. – szerda
15:30-tól rájátszás második fordulója

Március 23. – csütörtök
15:30-tól negyeddöntők

Március 24. – péntek
15:30-tól negyeddöntők

Március 25. – szombat
15:30-tól elődöntők

Március 26. – vasárnap
16:00-tól döntő

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!