Minden, amit az IEM Rio Majorről tudni kell

Minden, amit az IEM Rio Majorről tudni kell

Két hét riói küzdelem emlékei egy helyen.

Az IEM Rio Major múlthét vasárnap az Outsiders győzelmével ért véget, miután felülkerekedtek a Heroic csapatán a fináléban. Az addig vezető út nem volt könnyű, 12 játéknapon át küzdött a világ legjobb 24 csapata a Major trófeájáért. Köztük torzsi is, aki három és fél év után az első magyar játékos volt Valve által szponzorált eseményen és végül egészen az elődöntőig menetelt a MOUZ színeiben.

Az első brazil CS:GO Major a meglepő eredményekről szólt elejétől a végéig. Az első csoportkörben a Vitality és a Cloud9 szakadék szélén történő tánca, valamint Sadokist balhéja foglalkoztatta a legtöbb nézőt. A másodikban a FaZe és a Liquid korai kiesése lepte meg a Counter-Strike világot. A rájátszáshoz érve az aréna és a rajongói fesztivál menedzselése körüli problémák árnyékolták be az eseményt. Az életben maradt favoritok negyeddöntős kiesése pedig sokak Pick'Emjét vágta haza. 

A magyar rajongókat torzsiék játéka minden külső tényező ellenére is odaszegezte a képernyőhöz, a Cloud9 elleni győzelmük még sokáig emlékezetes marad. A FURIAért pedig szabályosan megőrültek a brazilok, hatalmas hangulatot teremtve a NAVI elleni meglepő győzelmükkor a Jeunesse Arénában. Brazil győztes végül nem lett a brazil Majorön, de az Outsiders bajnoki címe is csaknem ennyire kielégítő történet lett. Hiszen JAME három évvel ezelőtt Berlinben már próbálkozhatott ezzel. Most pedig újradefiniálta azt, ahogyan a játékot játszani kell és a sajátos módján érte el élete célját.

Napi összefoglalók

1. nap – Torzsiék egyetlen meccsre vannak a továbbjutástól Rióban!
2. nap – Megcsinálták torzsiék, elsőként jutottak tovább a Majorön
3. nap - Visszatáncol a riói szakadék széléről a Vitality és a Cloud9?
4. nap - Elkerülte a szakadékot a Cloud9 és a Vitality, a FaZe és a NAVI ellen nyitnak holnap!
5. nap - BIG 2-0? FaZe 0-2? Mégis mi történt tegnap Rióban?
6. nap – Hatalmas meglepetés Rióban: Kiestek a címvédők!
7. nap – Újabb bajnokesélyest szúrtak le Rióban
8. nap – 4 év után ismét lesz magyar játékos a Major rájátszásában!
9. nap – Megcsinálta torzsi! – Történelmi magyar siker Rióban
10. nap – Ennyi volt, kiesett a NAVI is!
11. nap – Nem lesz brazil nyertese a brazil Majornek
12. nap – Elérkezett JAME ideje, Major bajnok az Outsiders!

Előzetesek

Duplázik a FaZe, vagy lesz, aki megállítja őket Rióban?
A NAVI zsebében van a Major? Ki csenheti ki belőle?

Pick'Emjeink

Az Esport1 csapatának Pick'Em tippjei – 1. rész
Az Esport1 csapatának Pick'Em tippjei – 2. rész
Az Esport1 csapatának Pick'Em tippjei – 3. rész

Interjúk

frozen: Úgy jöttünk az ENCE elleni meccsre, hogy meg fogjuk szerezni, ami a miénk
JAME, a Major MVP-je: Nem gondoltam a pénzre, matricákra, semmire

További Rio Major tartalmak

Meghívásos Major selejtezőket vezethet be a Valve
Nagyot lépett előre a MOUZ a világranglistán
Kell az aréna vagy a jobb a szabadtéri fesztivál?

Így k0nfigolta ki magát a Majorről Sadokist

Neymar telefonon gratulált a FURIA győzelméhez
Ismét botrányba keveredett Sadokist, eltiltották a Majortől

4 000 fős közönség előtt indul a Major csoportköre
Magyarok a Majorön, avagy DeadFoxtól torzsiig

A Rio-matricák fele megváltozott az éjjel
22 játékos debütálhat élete első Majorén
Hibás aláírások és botrány – nem mindenki örül az új matricáknak
Torzsi matrica és Viewer Pass érkezett az éjjel!
Csak egy meccsre, de Rióban megvalósul az igazi brazil Last Dance
A Major végéig biztosan beugróval folytatja a BIG
Olof és GeT_RiGhT egy csapatban? A Majorön összejöhet!
Az egyetlen játékos, aki minden Majorön játszhat

GALÉRIÁK, VIDEÓK

Íme az IEM Rio Major legendáinak matricái
Íme az IEM Rio Major challengereinek matricái
Íme az IEM Rio Major contendereinek matricái
Videó: CS:GO játékosokkal van tele a riói metró

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!